Kötetekké „szétesett” történetek

Keserű humorral ízesített, jótékony öniróniával fűszerezett, fájdalmasan őszinte hangvételű tárcanovellák, novellák és történetek olvashatók Nagy Koppány Zsolt frissen megjelent, Apucifoci, Lórúgás gyomorszájra, valamint A vendégmunkás (és a) dalai című köteteiben.

Bedő Zoltán

2021. december 16., 00:132021. december 16., 00:13

József Attila-díjjal is jutalmazott (2016) szerzőjükkel és tartalmukkal a sepsiszentgyörgyi közönség december 11-én, szombaton ismerkedhetett meg a Tein Teaházban tartott könyvbemutatón. 

Ezek a könyvek az emberről és mindennapjairól szólnak. Olyannyira, hogy olvasásuk közben valósággal elcsodálkozunk, hogy az író által átélt, megfigyelt és sajátos szemszögből rögzített-láttatott helyzeteket, történéseket mi eddig miért nem vettük észre. Önfeledt nevetésre késztető írások találhatók bennük, amelyekre ebben a közel két éve feje tetejére állított világban nagy szükségünk van. Némelyikük szomorúan csattan ugyan, de az életnek a nemkívánatos fordulatok is tartozékai – fejtette ki bevezetőjében Szonda Szabolcs könyvtárigazgató, az esemény társszervezője. 

A Marosvásárhelyen született (1978), de 2001 óta Budapesten élő Nagy Koppány Zsolt 2014 után nem jelentkezett újabb kötettel – tudhattuk meg beszélgetőtársától, Miklóssi Szabó Istvántól, aki rákérdezett a hosszas hallgatás okára is.

A válaszból kiderült, hogy ez tulajdonképpen nem is volt igazi elnémulás, hiszen az elmúlt hét évben is írogatott, és tárcái rendre meg is jelentek különböző erdélyi és magyarországi lapokban. Ez a termés azonban kezdetben kevés volt ahhoz, hogy könyvvé álljon össze, mert ideje oroszlánrészét kénytelen volt a mások írásainak olvasására fordítani, a gyerekeivel kibővült család fenntartása érdekében ugyanis szerkesztői munkára adta a fejét. Az utóbbi másfél évben viszont időnként visszavonulhat az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szigligeti alkotóházába, ahol napjait az írásnak szentelheti. Így lehetősége nyílt rendezni és kibővíteni az elmúlt hét évben született művek foghíjas halmazát. Lassan pedig ezek a szövegek kötetekké álltak össze, illetve estek szét.

A Lórúgás gyomorszájra novelláit igyekezett úgy összeválogatni, hogy egy-egy tragikus tartalmú után vidám töltetű következzen. Az Apucifoci tárcanovellái Orbán János Dénes szavaival élve „egy átlagos élet átlagos hétköznapjairól szólnak”, azonban már a borítója is érzékelteti, hogy Székelyföldön ez sem olyan egyszerű, mert bonyolultabb az élet, mint máshol. Mindezt pedig szándéka szerint humoreszkekkel akarta érzékeltetni, viszont az olvasóra bízza annak eldöntését, hogy ez az elnevezés valóban illik-e rájuk. A vendégmunkás (és a) dalai írásainak egy része korábbi kötetekbe szétszórva már megjelent ugyan, de a saját „székely könyv” utáni sóvárgás ezeket a későbbiekkel együtt, végül valóban székely könyvvé gyúrta össze. Az utánozhatatlan nyelvezetünkön elmesélt, a ránk jellemző csavaros észjárást, itteni és ottani kitaszítottságunkból fakadó keserűségünket, valamint csakazértis mókás kedvünket tükröző történetei teszik azzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés