Kosztándi Jenő emlékezete

zületésének 90. évfordulóján, Kosztándi Jenő (1930. május 26. – 2017. február 1.) festőművészre, rajztanárra és népművelőre, a kézdivásárhelyiek szeretett Jenő bácsijára emlékezünk az őt megillető nagyrabecsüléssel és tisztelettel.

Bedő Zoltán

2020. május 26., 00:132020. május 26., 00:13

A felkérésünkre róla nyilatkozó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész Kosztándi Jenőnek és feleségének Katalinnak tulajdonítja a képzőművészet kézdivásárhelyi meghonosítását. Ez ugyanis festőként és nagyhatású tanárként végzett áldásos tevékenységük eredménye volt. Amint megjegyezte, „Kosztándi Jenő már a szocreál körülményei között is kísérletező alkatnak bizonyult.” Festészetébe fordulatot pedig az 1964 augusztusában megrendezett Brassói Tartományi Képzőművészeti Kiállítás hozott. Az Oneşti felé címet viselő olajfestményével ugyanis az erdélyi festészetben „eladdig talán csak a nagybányai neósok és Mattis-Teutsch Jánosra visszavezethető, a modernitást tudatosan felvállaló, ráadásul eredetinek mondható hanggal sikerült megszólalnia.”


A legizgalmasabb időszak azonban az 1968–69-es volt a Kosztándi életpályáján, hiszen „ekkor állította ki absztrakt és absztrakcióval kacérkodó autonóm festői kísérleteit.” Ezek a Múlt árnyai és Kompozíció II. című, a bukaresti Dalles-teremben 1969 márciusában bemutatott festményei. Erre az országos Arta folyóirat is felfigyelt olyannyira, hogy 1969/3. számának a címlapján közölte a kiállítást a maga építészeti környezetében bemutató fotót.
Vécsi értékelése szerint „a rendszerváltozás politikai értelemben is felszabadulást hozott a művész életébe, mert egy csapásra lehetősége nyílt politikai, nemzeti, vallási hovatartozását kinyilatkoztatnia.” Így nem véletlen, hogy a kézdivásárhelyi múzeumnak az ezredfordulót Március Idusa a Millennium Évében címmel köszöntő nagyszabású kiállítására az alkalomra készített képekkel nevezett be. A magyar nemzeti színeket „a maguk zászlószerű élénkségében megjelenítő, centrális kompozíciójú olajfestmények” egyikének az Óda, a másiknak pedig a Kokárda címet adta.
Vargha Mihály szobrászművész meghatottsággal telített hálával emlékezik a Kosztándi házaspárra, kiknek a szerepét és alakját meggyőződése szerint nem lehet egymástól elválasztani, és akiknek „nemcsak a hivatását, de talán a világnézetét is köszönheti.” És valószínű, hogy igaza van, hiszen gyermekkorában, 1972-ben került a kezük alá a kézdivásárhelyi rajziskolába. Ők voltak azok, akik bevezették a színek, formák és vonalak világába, ami elvarázsolta, és megszabta további lépteinek az irányát.
Az őt ért élmények hatására pedig életre szóló barátságot kötött velük, amelynek „egyetlen fontos komponense volt: a tanár. Az a tanár, aki logikusan, következetesen, módszeresen magyaráz, de mondandóját mindig humorral és kreativitással fűszerezi. És az oktató, aki a tananyagot maga is gyakorolja: mi, kisdiákok az órákon átadott tudást rögtön láttuk testet ölteni a Jenő bácsi vásznain és a Katica néni akvarellpapírjain, szénrajzain.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés