
Gondolatok a konyhában.
2022. február 09., 00:102022. február 09., 00:10
Egyre ritkábban eszünk terített asztal mellett házi kosztot, papírtasakba csomagolt gyorsételekkel rohangálunk az utcán, mert minden tevékenységünk fontosabbnak tűnik a nyugodt táplálkozásnál. Ez eleink számára teljesen elképzelhetetlen volt, ők még a mezei munka közben is abroszról fogyasztották a szántáshoz, kaszáláshoz, kapáláshoz szükséges energiapótlékot. Mostanában több koreai filmet láttam, melyeknek közös jellemzője egy-egy nagyon szép férfi és női fő- és sok kevésbé mutatós mellékszereplő, akik egyebek mellett (a film zsánerétől függően) rengeteg, gusztusosan tálalt ételt fogyasztanak.
Nem csoda, a koreaiak szerint az ételeknek gyógyító ereje van, az evés maga a mennyország, engem meg teljesen elvarázsol az ételkavalkád, amit képesek egy étkezéshez az asztalra varázsolni. Bár az ország domborzatát 70%-ban hegyvidék alkotja, a lakóknak minden esélyük megvan sokféle tengeri herkentyű fogyasztására is, ugyanis ezen hegyek lábait majdnem mindenütt a tenger mossa. Eledeleik tehát egészségesek, változatosak és sokszínűek.
Alapételüket, a kimchit már évek óta gyártom, most pedig egy újabb receptet próbáltam ki, egy egyszerűbbet, amihez minden alapanyag megtalálható kis városkánkban. Szükségeltetik hozzá egy fél kiló darált marhahús, 4 marék rizs, 6 fokhagymagerezd, 1 paprika, 1 teáskanál frissen reszelt gyömbér, 1 evőkanál szezámmag, 1 evőkanál szójaszósz, 6 zöldhagyma és 1 teáskanál méz. A rizst megfőzzük, a darált húst lepirítjuk és a többi hozzávalókkal ízesítjük.
Berszán-Árus Csilla
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!