Komikussá váló "kapitánykeringő"

A román írott és elektronikus sajtóban fellelhető kommentárok többsége nem föltétlen a szakszerűség példájának nevezi azt, ahogyan a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a férfi A-válogatott szövetségi kapitányi tisztségére irányuló jelöléseket kezeli.

Székely Hírmondó

2021. december 31., 11:142021. december 31., 11:14

Az érintett azt válaszolta, mivelhogy nem döntéshozó szavazatokról van szó, hanem irányadó javaslatokról, ő nem köteles nyilvánosságra hozni a listát és a számokat, opciókat. Răzvan Burleanu, a szakszövetség elnöke viszont annyit elárult, a legtöbb szavazat elve alapján kezdtek tárgyalásokat a tízes lista élmezőnyében lévő jelöltekkel, így került sor (Adrian Mutu és Edi Iordănescu megkeresése után) a franciaországi látogatásra is, Bölöni László otthonában. Ennek az utazásnak a célja és értelme azért furcsa, mert a korábbi, de szintén decemberi időszakban Bölöni László Romániában, illetve erdélyi szülőföldjén volt, és az idő alatt nem kereste senki a bukaresti szakszövetségtől! Erről barátainak, tisztelőinek beszélt, az információk nyilván a sajtóhoz is eljutottak. 


A jurnalul.ro hírportál újságírói tudni vélik (vagy úgy képzelik?), a román labdarúgó válogatott leendő szövetségi kapitányának személye már eldöntött tény, a név borítékolva van, de a szövetség vezetői komikus keringőzésbe kezdtek, olyan edzőkkel is folytattak több napos, hetes egyeztetéseket, akikről biztosra tudhatták, hogy mostanában nem lesznek, nem lehetnek szövetségi kapitányok a román válogatottnál. Másfelől a javaslatlistára olyan nevek is felkerültek, akikről nehéz elképzelni, hogy helytállnának a szövetségi kapitányi tisztségben, feladatkörben. Ez egy olyan stratégia része - írja a lap -, hogy a vezetők utólag nyugodt lelkiismerettel elmondhassák, nyilatkozhassák: "mi akartuk őket, ők nem akartak bennünket". A lap szerint alapos gyanú van arra, Bölönivel is úgy tárgyaltak, hogy nemleges legyen a válasz.


Legfrissebb hírek szerint az új szövetségi kapitány nevét január elején, a szilveszteri mulatságok és szabadnapok után közli a szakszövetség. Továbbra is elhangzanak, leíródnak olyan "jól értesült" vélemények, miszerint a több jelölt megkeresése csupán időhúzás, időnyerés ahhoz, hogy Dan Petrescuval, a CFR marasztalt vezetőedzőjével és a kolozsvári klubbal kompromisszumos megoldást találjanak. Egyik sportlap azt írja, ha végül Adrian Mutu és Edi Iordănescu közül választanak, Mutu lesz a nyerő, mert vetélytársa labilis, pályafutása során többször lemondott valamilyen okból, főleg nyomás hatására.

(bl)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés