
Megkezdődött a sepsiszentgyörgyi speciális iskola felújítása és bővítése, így az intézmény ősztől rákényszerül a költözésre. A megyei tanács hétfői ülésén jóváhagyták, hogy a Megyei Út és Hídépítő vállalat egykori Cigaretta utcai székhelye adjon átmeneti otthont az iskola diákjainak.
2022. augusztus 12., 00:222022. augusztus 12., 00:22
Mint Forró Huba iskolaigazgató lapunknak elmondta, az építkezési munkálatok már egy hónapja megkezdődtek, ezek során az iskolát kívül-belül felújítják, még egy szintet húznak rá, és egy étkezdének, foglalkoztató műhelyeknek otthont adó épület is kerül az utcafrontra. A munkálatok kivitelezési határideje 2023 decembere, de mivel év közben a visszaköltözés akkor sem kivitelezhető, ha az iskolafelújítást befejezték, előreláthatólag két tanévre költöznek a diákok az útügy egykori telephelyére.
Arról, hogy ott milyen körülmények várják őket, az igazgató elmondta: az akadálymentesítés ugyan még nem megoldott, de a mozgáskorlátozott gyermekeket majd a földszinten levő osztályokban helyezik el, egyébként pedig a 2-3 lépcsőfokon megoldják a rámpaépítést, hogy kerekesszékkel is feljuthassanak az érintettek. Az udvar legalább annyira nagy, mint az iskola területén levő, a Cigaretta utcában viszont a kerítés újjáépítése által kell biztonságosabbá tenni. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!