Hétvégén gazdag könyvadomány érkezett a Kolozsvári Rádió, illetve a Szabadság napilap részéről a kommandói Horn Dávid Általános Iskolába.
2017. április 05., 00:502017. április 05., 00:50
Hétvégén gazdag könyvadomány érkezett a Kolozsvári Rádió, illetve a Szabadság napilap részéről a kommandói Horn Dávid Általános Iskolába.
A két médium és a mögöttük álló Minerva, valamint a Donát 160 egyesületek, értesülve a Kommandón történt iskolatűzről február 1–10. között Küldjön könyvet Kommandóra! jelmondattal könyvgyűjtésbe kezdtek.
Rácz Éva rádiós szerkesztőtől megtudtuk, a kezdeményezés során több mint 10 ezer könyvet gyűjtöttek össze. Olyan adományozók is akadtak, akik a teljes könyvtárukat felajánlották a kommandói tanintézetnek.
– Mivel rengeteg könyv gyűlt össze, igyekeztünk kiválogatni azokat, amiket az általános iskolában fel tudnak használni a diákok. Így egy mikrobusznyi könyvet vittünk fel Kristály Bea és Ferencz Zsolt kollegák kíséretében – tájékoztatott Rácz.
Nemrég a magyarországi Békésen a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagjai kezdtek könyvgyűjtésbe, az adományokat az új iskolaépület elkészülte után terveznek átadni.
Az iskola igazgatójától megtudtuk: négyszer akkorára nőtt a könyvállományuk, mint amennyi eredetileg (közel 8 ezer) volt. Ezért a könyveket megválogatják, és amelyek nem a 1–8-as korosztálynak szólnak, azt a csángó magyar szervezeteknek adományozzák.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!