
Női kézilabda kiválósági központot hoznak létre Sepsiszentgyörgyön. Erről írt alá tegnap a Sepsi Arénában együttműködési szerződést a Román Kézilabda-szövetség, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsi–SIC Sportegyesület.
2020. augusztus 04., 00:122020. augusztus 04., 00:12
A Mihai Dedu elnök, Antal Árpád polgármester és Rusz István menedzser által aláírt dokumentumot korábban egyöntetűen elfogadta a megyeszékhelyi tanács.
– Fiatal koromban kézilabdáztam is, így erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy tegyek ezért a sportágért, és abban bízom, hogy öt-tíz év múlva első ligás női kézilabdacsapatunk lesz – nyilatkozta Antal Árpád, aki hozzátette: elég egyetlen „bolond ember”, aki hisz a célban, és „szinte mindent” el lehet érni.
Rusz István menedzser örömét fejezte ki a fejlesztésért, és a kosárlabdacsapat szintjét jelölte meg elérendő célként. Úgy vélte – s körbenézett –, hogy Ambrus József, Miklós Zoltán vagy Vajna Kinga (hogy csak a jelen lévőket említse), „megfelelőképpen bolond” ahhoz, hogy sikerre vigye ezt a feladatot.
Mihai Dedu elmondta: négy női és négy férfi központot „szórnak szét” az ország területén.
– Köszönöm a polgármesternek, hogy ebbe a helyzetbe hozott, amelyben nagyon jól érzem magam. Nagyon sok jót hallottam sportügyben erről a közösségről, de eddig kézilabdában nem jeleskedtek. Megnéztem ezt a gyönyörű termet, ahová eljönnek majd a válogatott csapatok, és – ki tudja – talán nemzetközi turnékat is szervezünk itt – mondta az elnök.
Steluţa Luca (lánynevén Lazăr), a román válogatott több mint ezer gólt szóró egykori jobbátlövője és csapatkapitánya érdeklődésünkre kifejtette: Sepsiszentgyörgyön kívül Râmnicu Vâlceán, Nagybányán és Iaşi-ban lesznek a női, Segesváron, Bukarestben, Temesváron és Bákóban a férfi központok. Sepsiszentgyörgyhöz tíz megye tartozik: Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Prahova, Buzău, Ialomiţa, Konstanca, Dâmboviţa és Argeş. A felkészülés egész évben történik, összesen 16 lányt válogatnak ki a tíz megyéből, akik szentgyörgyi iskolákba fognak járni – mondta el a szövetség alelnöke.
A központ évi 3,175 millió lejes keretből működik, ebből a Sepsi–SIC 970 ezer lejt, a sportiskola 735 ezret, a szakszövetség pedig 1,465 millió lejt áll.
Kérdésünkre, hogy mikor jön az a nemzedék, amely legalább olyan sikeres lesz, mint a Mihai Dedué (ő volt annak a csapatnak a beállósa, amely 1992-ben részt vett a barcelonai nyári olimpiai játékokon – azóta közelébe sem jutott ilyen teljesítménynek a román férfiválogatott), a szövetségi elnök azt mondta: a sportban „rendszerváltás” zajlik, és ez időbe telik.
– Abban bízom, hogy a 2000-es és az azt követő generáció ismét „szokásba veszi”, hogy nagy versenyeken vegyen részt, s azután lehet szó olimpiáról. Ne feledjük, hogy a férfiaknál sokkal nagyobb a tét, és így a motiváció, sokkal több a pénz, és minden szempontból sokkal nagyobb a konkurencia – mondta a szövetség elnöke.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!