Kirkegór

Székely Hírmondó

2018. augusztus 08., 00:132018. augusztus 08., 00:13

A múlt héten hunyt el Egyed Péter professzor, s mint egykori diákja én is hozzájárulnék egy kedves történettel a rekviem-irodalomhoz.

Harmadéves filozófus-hallgató lehettem, mikor a nyári szesszió egyik komoly akadályaként tornyosult elém Egyed Péter filozófia-történeti kollokviuma. És mint olyan diák, ki maga sem tudta eldönteni, hogy mit keres a filozófia tanszéken (nem voltam egyedül ezzel), echte potyautasként a felkészülést többnyire a másodlagos irodalmak alapján műveltem. A kötelező irodalmat meglehetősen szelektíven olvastam – leginkább csak azt, ami tetszett.

Az újkori filozófus, a dán Kierkegaard pedig történetesen kívül esett az érdeklődési körömön. Nietzsche csúfondároskodó szavaival éljek, Kierkegaardban a metafizikai magasztosság nyomasztó pozőrjét véltem felismerni. Oka az antikváriumban olcsón megvett Szorongás fogalma című kötet, mit azóta sem bírtam végigolvasni. Így akármilyen jókedvvel is ajánlotta Jaki kolléga a dán filozófus Vagy-vagy kötetét, a bennem kialakult előítéleteken nem tudott erőt venni.

Szóval jött a vizsga, és bár nem tartozott a kedvenc tanárjaim közé, ahogy a tantárgy sem volt a szívem csücske (később, az analitikus filozófia kurzus ezen változtatott), a kézhez álló kivonatokból (Störig!) azért némileg kikozmetikáztam a felületes tudáshorizontom. Így a számonkérés napján, némi fatalizmussal a szívemben, de ott lebzseltem én is a főépület folyosóján, kezemben a kurzus fénymásolt kötegével, elvegyülve a filozófustanoncok között.

Ekkor ütötte meg a fülemet egy, a szóbeliről kijutott kolléganő állítása, miszerint a professzor úr érzékeny a dán gondolkodó nevének kiejtésére, így ha azt fonetikusan "kirkegórnak", és nem "kirkegárdnak" ejted, akkor már van is egy jó pontod előtte.

Hamarosan én következtem, és bár nem emlékszem már, hogy milyen tételt húztam, arra viszont tisztán, hogy a feleletembe beleszőttem a dán filozófus nevét. A tanár úr mindaddig lehajtott fejjel, kissé unottan, kissé szórakozottam hallgatott, de amint kiejtettem a kirkegórt, isten bizony, felkapta a fejét. Fürkészően végigmért, végül pedig csakugyan jó jeggyel szabadultam. Innen is köszönöm, nyugodjék békében!