Kiket soroznak be háború esetén, és mit kockáztat, aki ezt megtagadja?

Háborús állapot, mozgósítás vagy ostrom esetén a védelmi minisztérium mozgósítja az összes tartalékost, és a 20 és 35 év közöttiek számára pedig kötelezővé válik a katonai szolgálat - számolt be az Adevărul.ro.

Székely Hírmondó

2022. február 23., 09:582022. február 23., 09:58

A 2005. december 16-i 395. számú törvény 2007. január 1-jétől felfüggesztette a kötelező katonai szolgálatot, a sorkötelesek utolsó sorozása 2006 októberében, a csökkentett szolgálati idejűeké pedig 2006 júniusában volt. Az ukrajnai válsággal összefüggésben azonban meg kell jegyezni, hogy bizonyos feltételek mellett ez a felfüggesztés megszűnik, és a hatóságok a védelmi rendszer megerősítése érdekében a haderő részleges vagy teljes mozgósítását kérhetik.

Hadiállapot, mozgósítási állapot és ostromállapot idején, amelyeket az elnök rendel el és a parlament hagy jóvá, a védelmi minisztérium (MApN) minden tartalékost mozgósít. Elsősorban a 18 és 55 év közötti önkéntes tartalékosokról van szó, akiknek szerződésük van a védelmi minisztériummal, és akkor is megkapják zsoldjuk 30 százalékát, minimum 540 lejt, ha otthon vannak. Nekik azonnal jelentkezniük kell a katonai egységnél, amelyhez tartoznak. Ezen tartalékosok száma azonban néhány ezerre korlátozódik, így a román hadsereg arra a mintegy 60 ezer "klasszikus" tartalékosra támaszkodhatna, akik a katonai szolgálat felfüggesztése előtt teljesítették a katonai szolgálatot, és rendelkeznek katonai igazolvánnyal. Ők tudják, hogy melyik egységnél kell jelentkezniük 48 órán belül, és az igazolványukhoz van csatolva a behívóparancs, amely közúti, vasúti, tengeri vagy légi szállítási kuponokat tartalmaz. Fontos megjegyezni, hogy a végzésben meghatározott időben és helyen való megjelenés elmulasztása büntetőjogi következménnyel jár, a törvény 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztést ír elő. A kijelölt katonai egységekben való jelentkezési kötelezettség csak a legfeljebb 55 éves tartalékosokat terheli, amely életkorig a tartalékos katonai nyilvántartásban szerepelnek.

A 2005/395-ös törvény azt is előírja, hogy hadiállapot, mozgósítási állapot és ostromállapot idején a katonai szolgálat kötelező. A lakosság honvédelmi felkészítéséről szóló jogszabály szerint a 20 és 35 év közötti román állampolgárok, akik megfelelnek a katonai szolgálatra vonatkozó kritériumoknak, sorkötelesek. Kérésre a sorozás 18 éves korban is elvégezhető.

A katonai szolgálatra orvosilag alkalmatlannak minősített személyek, a törvény által elismert egyházakhoz tartozó felszentelt személyzet, valamint a legalább 2 éve kolostorban élő szerzetesek nem sorozhatók be. Ezen kívül nem teljesíthetnek katonai szolgálatot a börtönbüntetésüket töltő elítéltek, az előzetes letartóztatásban lévők, vagy a bíróság elé állított személyek a jogerős ítélet meghozatalának időpontjáig, valamint bizonyos feltételek mellett azok is, akik eltartottakkal rendelkeznek. Mentesülnek a besorozás alól azok is, akiknek feleségük első vagy másodfokú rokkantnak minősül, akiknek egy vagy több kiskorú gyermekük van, és feleségük meghalt, vagy akiknek szülei első vagy másodfokú rokkantak, életkortól függetlenül.

A 2006/446-os törvény előírja, hogy azok az állampolgárok, akik vallási vagy lelkiismereti okokból megtagadják a fegyveres katonai szolgálatot, alternatív szolgálatot teljesítenek. Ebben az esetben a besorozott személy megtagadhatja a fegyverviselést.

A törvény szerint a besorozás megtagadása bűncselekménynek minősül. "Az a személy, aki háború idején vagy ostromállapot alatt testi sérülést okoz magának, betegséget vagy gyengeséget színlel, hamis okmányokat, vagy bármilyen más eszközt használ annak érdekében, hogy a katonai szolgálat alól kibújjon 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" - áll a büntetőtörvénykönyv 432. cikkejében. Amikor az ország nincs hadiállapotban vagy ostrom alatt, a szolgálat megtagadása enyhébben, 500 és 8000 lej közötti pénzbírsággal büntethető.

(Adevărul)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés