
Súlyos zakót kapott a Sepsi OSK másodcsapata Pucioasán, a labdarúgó 3. Liga 14. játéknapján. Ugyanekkor a KSE egy ponttal tért haza Blejoiról.
2021. november 29., 00:032021. november 29., 00:03
A KSE a Niczuly – Tankó, Postolică, Dobozi (Péter, 48.), Telcean, Albu (Barbócz, 88.), Gajdó, Locotoș, Antal (Fábián, 76.), Sánta (Vârtosu, 88.), Szőcs (Bandi, 76.) összeállításban vállalta a Blejoi elleni kiszállást. Kiegyenlített játék jellemezte a mérkőzést, mindkét csapat próbálta a mezőnyben járatni a labdát, így a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. A több alapemberét nélkülöző KSE az első félidőben Sánta révén állt közel a gólhoz, azonban a fiatal támadó kapussal szemben nem tudott betalálni. A házigazdák szereztek ugyan egy gólt, de mivel támadószabálytalanság előzte meg, nem érvényesítették azt. A második játékrészben mindkét csapat az eredmény megtartására törekedett, hosszú, előre ívelt labdákkal próbálták megfogni az ellenfelet. A KSE játéka Bandi Álmos pályára lépésével élénkült meg, ő alakította ki a kék-fehérek legnagyobb lehetőségét a véghajrában, betört a tizenhatosba és remekül tálalt Telcean elé, aki ajtó-kapu helyzetet hagyott ki. Maradt a gól nélküli döntetlen, az idegenben szerzett egy pontot a KSE a térdműtéten átesett Mojzi Botondnak ajánlja, gyors felépülést kívánva neki!
Rosszul indult a sepsiszentgyörgyi csapat számára a Dâmbovița megyei kiszállás, ugyanis a házigazdák már a 7. percben vezetést szereztek Alin Nisipeanu góljával. A 15. percben Radu Simion növelte a hazaiak előnyét, majd alig pár perc múlva Nisipeanu ismét eredményes volt. Andrási Alexandru legénysége a 39. percben emberhátrányba került, egy szabálytalan belépő után Eduard Rența piros lapot kapott. Ezt kihasználva az ellenfél újabb gólt jegyzett, a 40. percben Tiberiu Calofir is beköszönt (4–0). Szünet után sem tudta rendezni sorait az OSK II., Pucioasa a 71. percben tovább növelte előnyét, Nisipeanu mesterhármassal zárta a mérkőzést. A 77. percben Richard Țilică adta meg a kegyelemdöfést, beállítva a 6–0-s végeredményt.
Szombaton Sepsiszentgyörgyön rangadózik a két háromszéki együttes, ez lesz az őszi idény utolsó mérkőzése.
Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, a 14. forduló eredményei: Székelyudvarhelyi FC–FC Hermannstadt II. 4–2, Blejoi–Kézdivásárhelyi SE 0–0, FC Pucioasa–Sepsi OSK II. 6–0 (gsz.: Nisipeanu 7., 18., 71., Simion 15., Calofir 40., Țilică 77.), Barcarozsnyói Olimpic–Plopeni 4–3, Brassói Kids Tâmpa–Brassói SR 2–0.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!