Ki vesse az első követ?

Olvasmányaim sokszor engem igazolnak, sokszor nem. Mindenkor elgondolkodtatnak. A nagyszerű Rejtő Jenő nagyszerű verekedő partnereket teremt regényeiben. Egyikük fejre állítja a magyar sarkigazságot, így: az nevet a végén, aki először üt. Beke Albert (1934) magyar irodalomtörténész felrója most (Magyar idők, 2018.8.18.) Illyés Gyulának, hogy kommunista volt, mert haláláig tagja volt a Francia Kommunista Pártnak. Nosza rajta! Most az egyszer magamon kezdem. Fiatal, kezdő „káder”, tanár voltam a Korondi Líceumban, mindenek fölött atyaisten volt a Román Kommunista párt. Na, nekem a rajoni tanfelügyelőség kiüzente, lépjek be a pártba, mert fiatal káder vagyok, és előttem a jövő. Nekem enyhén megborzongott a gyomrom is. Válaszoltam: nem vagyok felkészülve. Következő évben kijött maga a fő Elvtárs, „el lett beszélgetve velem”. Azt mondta, ha belelépek abba..., szóval akkor bevisznek a rajoni (Székelyudvarhely) tanfelügyelőségre. Na, én akkor beleléptem. És nem vittek be! Bevettem. Aztán költő lettem, szerkesztő, újságíró Szentgyörgyön, hát akit behívtak a szerkesztőségbe, mindenkinek bele kellett lépnie a... Tagok lettünk. Beke Albert idézi abban az interjúban Sárközi Márta mondását: Ha valaki kenyérért fekszik le a hatalom előtt, az nem kurva; aki kalácsért, az kurva.
Gróf Bánffy Miklós magyar író, hatalmas birtok tulajdonosa volt, nem ment Magyarországra 1945 után, maradt Románia meginti Erdélyében. 1949-ben levelet írt a miniszterelnök Petru Grozának: ennie sincs amit, adja meg az útlevelet, menne ki végleg innen... De: nem feküdt le. Másik évben meghalt, hamvait hazaküldette-vitette Kolozsvárra.
Hadd idézzek Illyés Gyula 1974-beli naplójegyzeteiből keveset! „Erdélyi vendég estefelé, zuhogó esőben. Marosvásárhelyről, Kolozsvárról. Mikor 1954-ben a magyar futballisták elestek a világbajnokságtól, Kós Károly felesége álló nap nem tudta abbahagyni a sírást, annyira, hogy Károly bácsi elment ismerős asszonyokat küldeni a vigasztalására. Egy öreg székely parasztasszony meg – éppúgy könnyek közt – azt hitte, ha a magyarok azt a meccset is megnyerik, az oláhok visszaadják Erdélyt. Az erdélyi vendég nevét töröltem. Kiszámíthatatlan, nem okoz-e ilyen megnevezés kellemetlenséget, akár tíz vagy húsz év múlva is, ha illetéktelen, azaz „illetékes” szem elé kerül.
Nézzünk csak szét magunk körül, kik kapnak ma is kalácsot a román hatalomtól, kik kaptak annak idején és a mai időben is, Romániában is. Magyarországon is. Nem, nem kell titkos búvárembereket megbíznunk a földerítésre, hiszen nyíltan végzik a lefekvést, a Duna mindkét partján.
Illyés Gyulát tehát kell csöppet védenem. Nincs ugyan süllyedőben, ám mégis.
Zárom rövid értekezésem Rejtő Jenő egyik kedvenc hősének szavaival: „Az vesse rám az első követ, aki nem fél, hogy szájon vágom.”