Ki a magyar?

Ha csupán új- és jelenkori történelmünkre vetünk futó pillantást, akkor is feltűnik, hogy időről időre felmerül a ki a magyar? kérdése. Illyés Gyula egyik esszéjének címéül egyesen ezt a kérdést választotta. A külön füzetben, egy könyvsorozat első köteteként megjelent munkája egész Európát illetően igencsak kiélezett, feszültségekkel teli történelmi-politikai és társadalmi helyzetben, 1939-ben jelent meg. Illyés akkor a nyelvet, a származást és a jellemet – ahogy írta –, a lelki magatartást vizsgálta, megállapítván, hogy „egy-egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít, s választ el egy más múltú és más jellemű néptől.”

Hogy a nyelvvel együtt a kultúra ugyancsak népet meghatározó fontos tényező, azt gondolom, vitathatatlan. Erre is éppen az egy haza „levegője” van döntő hatással. Persze hogy a levegő a szabad mozgás és áramlás lehetőségét juttatja eszünkbe, mondjuk a helyhez való kötődést jelentő földdel ellentétben – amelyhez annyira ragaszkodik az emberfia, gyökerei okán –, igaz, mindkettő a teljességgel való természetes kapcsolatot példázza számunkra. A levegőt és a földet ezért mégsem állítanám ellentétbe egymással, nem gondolnám egyiket sem alá- vagy fölérendeltnek a másikhoz képest. A növény, például egy gyümölcsfa is földben gyökerezik, ott jut hozzá mindenhez, ami őt anyaként táplálja, de törzse és koronája a nap felé tör, s a közös égbolt alatt érleli és kínálja gyümölcsét…

Babits Mihály 1935-ben jelentette meg nagy összefoglaló művét Az európai irodalom története címmel. Az általa egységként felfogott világirodalom és a nemzeti irodalmak kapcsolatáról elmélkedve fogalmazta meg a bevezetőben, hogy a kettő között nincs szakadék. A nemzeti irodalmak „nemcsak saját nemzeti talajukból táplálkoztak – írta –, hanem a világirodalmi áramlatokból is. Hisz a fának sem elég a föld nedveiből szívott erő: szüksége van az esőre is, melyet az ég szelei hoznak. Ezek az esők végigvonulnak Európán, mindenütt üdítve és termékenyítve.”

Visszatérve az Illyés által felvetett kérdéshez, kiemelném még, hogy írását válasszal fejezi be, mondván, hogy „jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek.” A kultúráról, jelesen a magyarról mint egy nemzeti közösséget meghatározó tényezőről is valahogy így vélekedhetünk: magyar az a kultúra, amelytől nem idegen semmi, ami emberi…