Kézműveskedés a Guzsalyasnál

A megyeszékhelyen immár évek óta megtartják a farsangi felvonulást, a téltemetést. A kezdeményező Guzsalyas Alapítvány néhány éve helyi néptáncoktatókkal együttműködve szervezi a népszerű eseményt, idén március 5-én.

Némethi Katalin

2019. február 08., 00:072019. február 08., 00:07

A Guzsalyas Alapítvány évek óta feladatának tekinti a hagyományápolást, a kézművesség, a természetes anyagok és azok felhasználásának széles körű népszerűsítését. Hetente két foglalkozást szerveznek gyerekeknek, hétfőn délutánonként a gyapjúval, nemezeléssel, illetve a szövéssel ismerkedhetnek meg, a keddi gyermektáncház után az agyagozás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést. Ez mellett a farsanghoz, a húsvéthoz és karácsonyhoz kötődő műhelyfoglalkozásokat is szerveznek osztályok számára, ahol a diákok elkészíthetik az ünnepkör jellegzetes díszét, tárgyait.

– Ezeken a foglalkozásokon nagyrészt az elemi osztályosok vesznek részt, de jönnek 13–14 évesek is a barátnőikkel, főleg olyanok, akik kiskorúkban rendszeresen jártak ide, de most a tanulnivaló és egyéb szabadidős tevékenységek miatt ritkábban jutnak el. Nekik már van egyfajta technikai ismeretük, tudják, mit szeretnének elkészíteni. Most a kisebbek körében nagyon népszerű a szövés – magyarázza Benkő Éva a gyerekfoglalkozások egyik vezetője. – Nem nagy szövőszéken dolgozunk, hanem kis, babaformájú fakeretet használunk, ami körben fel van „vetve”, de a technika ugyanaz. Pénztárcától, babákon, állatkákon át telefontartóig minden elkészíthető. A szövés kitartást igényel, mert a 2 órás foglalkozás alatt a legtöbb gyerek nem tudja befejezni, amit elkezdett, ezért azt eltesszük, és a következő alkalommal újra elővesszük

Jelenleg farsangimaszk-készítésre várják a gyerekeket, aztán a húsvéthoz közeledve megnyitja kapuit a tojásíró műhely, majd az év vége felé karácsonyi díszeket készíthetnek az érdeklődők. Idén március 5-én van a húshagyókedd, ekkor tartják az immár hagyományossá vált farsangi felvonulást.

– Elindulunk innen a Míves Háztól maskarába bújva, az általunk készített maszkokat viselve, és nagy csinnadratta közepette a főtérre vonulunk, ahol találkozunk a többi csoporttal, akik a városi művelődési ház felől jönnek, és együtt próbáljuk a hagyományból merített alakoskodó zsánerfigurákat megjeleníteni, eladni a kecskét, megtáncoltatni a medvét, aztán visszatérünk a Vöröskereszt udvarára, ahol elégetjük a telet, a rosszat jelképező fiú- és lánybábúkat. Ezeket minden évben a Tanulók Házába járó gyerekek készítik el. Énekelünk, táncolunk, majd minden résztvevőt fánkkal kínálunk meg. Gyerekkoromból tudom, hogy azért esszük húshagyókedden a pánkót, hogy a cserepeket a házról a szél ne vigye el. Számunkra fontos a biztonság, ezért igyekszünk ennek eleget tenni – mondta mosolyogva Benkő Éva.

Elmondta, huszonkét évvel ezelőtt hiánypótlóként indították el a kézműves foglalkozásokat, azóta generációk nőttek fel, sokan már saját gyerekeiket hozzák el a tevékenységekre.

– A célunk, hogy a gyerekekkel megszerettessük a kézműveskedést. Ismerjék meg ezeken a tevékenységeken és szokásokon keresztül, hogy milyen volt a múltunk, hová tartozunk. Az évek során sok segítséget kaptunk/kapunk magánszemélyektől, a városházától, de rendszeresen pályázunk is. A mai napig fejlesztjük magunkat, és nagy öröm számunkra, ha lehetőséget kapunk ismereteink továbbadására. Pedagógus továbbképzőkre hívnak, tavaly volt egy Kárpát-medencei fejlesztő program az óvónők számára, ahol a kézművességet és népijátékokat mi oktattuk. Erdélyi szinten is sokfelé elhintettük az ünnepekre való hangolódást, a kézműves foglalkozásokat. Amikor kezdtük az iskolai kézimunka órák a papírhajtogatásban és ragasztásban kimerültek, ma már örömmel hozzák hozzánk a „gyerekeiket” a pedagógusok, és meglepetten tapasztalják, hogy olyan diákok, akiknek a tanulás nehezebben megy, itt feloldódnak, kibontakoznak, egy más oldalukat mutatják be, és sikerélményben van részük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés