Kéz kezet mos – ha nem is ingyen

Időnként felröppen egy-egy hír, amelyet némelyek világszenzációként szeretnének felszolgálni az erre éhes közönségnek, ám később rájövünk, hogy körülbelül annyira új, mint a spanyolviasz felfedezése. Példaként álljon itt a német EU-biztos, Günther Oettinger kijelentése, miszerint a nyugati gazdag államoknak érdekük a gyengébb gazdasággal rendelkező államok támogatása, mert utólag azok jó drágán felvásárolják a többek között német termékeket, így az alamizsna-garasok eurókra felhizlalva, kigömbölyödve visszagurulnak a teuton zsebekbe. A ballib világmédia, amely krokodilkönnyeket csorgatott a befuccsolt Népszabiért, és rendszeresen sarokba állított minket azzal, hogy kussoljatok, mert a mi pénzünkön éltek, most hallgat, mint hal a vízben, az EU-szkeptikusok meg ujjonganak, hogy na, végre, tudjuk, ki a gyilkos, kányec filmá.

Pedig csak egy nagyon is természetes, dicséretesen hasznos jelenségről van szó. Kéz kezet mos, segíts, hogy segíthessek. Dobjad bátran kenyeredet a vízre, mondja bölcs Salamon, egy napon visszakapod. Hogyha én dúsgazdag milliomos vagyok, és egy szegény falu mellett építem fel villámat, farmomat és üzememet, lehet, hogy a bennszülöttek csodálnak, de az árummal a nyakamon maradok. Ha viszont vagyonom egy részéből támogatom a legjobb iskolásokat, a házasulandó fiatalokat, a munkanélküliek képzését, a falu lassan életre kel, emelkednek az igények, és az emberek nekem fognak dolgozni, tőlem fognak vásárolni. Mindenki nyer. Ez volt a logikája a második világháború utáni Marshall-tervnek is: amerikai segítséggel állították helyre a romokban heverő európai országokat, majd azok polgárai rávetették magukat az amcsi kocsikra, kólára, zenére és rágógumira (és persze hűséges szövetségesekké váltak, Uncle Sam erre is gondolt, kitessékelték a teheneket néhány legelőről, hogy elférjenek az amerikai nagybácsi otthoni pluszrakétái).

Így lenne szép, gyerekek, nem a surmó-féle gondolkodásmód, miszerint akkor vagyok boldog, ha kitaszítom a másikat a szűk körömből. Bárcsak rájönnének, hogy az együttműködés nem kellene véget érjen az orosz határon. Sajnos azonban sokak nem legelőkben, hanem rakétamezőkben érdekeltek, és övék a nagy pénz és a médiabirodalmak.