A lehetséges négyszáz sepsiszentgyörgyi cégből alig százhúszan igényelték vissza de minimis támogatás formájában ingatlanadójuk legkevesebb 33,33 %-át – közölte legutóbbi sajtótájékoztatóján Edler András kamaraelnök, aki szerint az egész folyamat nagyon egyszerű, többen is élhetnének vele.
2023. november 12., 11:362023. november 12., 11:36
A sepsiszentgyörgyi önkormányzattal partnerségben lebonyolított kis- és középvállalkozások megerősítését szolgáló támogatási programot legutóbb 2021-ben írta ki három évre az önkormányzat 2021-ben, lebonyolításáért pedig a Kovászna Megyei Kereskedelmi Kamara a felelős.
Idén összesen a pályázat lezárásáig 1 451 492 lejt igényeltek vissza azok a cégek, amelyeknek székhelye vagy munkapontja, illetve ingatlanjai vannak a város területén. A kamaraelnök szerint a folyamat egyszerű, megoldható a számítógép előtt, online űrlapok kitöltésével, ezzel azonban nem mindenki ért egyet. Könnyítésül megteremtették annak a lehetőségét, hogy egy meghatalmazott személy is elvégezhesse a szükséges cégiratok benyújtását.
A visszatérített összeg nagysága attól is függ, hogy a cégen belül az átlagfizetés mennyire közelíti vagy haladja meg az országos átlagfizetést: elérheti az ingatlanadó 66%-át is, de a három év alatt lehívott összeg nem haladhatja meg a 200 ezer eurót. A de minimis pályázat utófinanszírozású, a vállalkozás azután kaphatja meg a pénzét, miután bebizonyítja, a cég működésére, fejlesztésére, vagy az ingatlan karbantartására költötte el a pályázott összeget.
Több mint bizonyos, hogy a támogatási programot a következő években is folytatják, mondta Edler András, erről már egyeztetett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel, ehhez viszont a helyi tanács jóváhagyása is szükséges lesz.
Fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!