
Az amerikai Délnyugati Kutatóintézet munkatársai friss tanulmányukban egy új, kettős Neptunuszon túli objektumot (TNO) írnak le.
2020. október 01., 05:442020. október 01., 05:44
A TNO-k olyan kisebb jeges objektumok, melyek a Nap körül keringenek, de igen távol, a Neptunusz pályáján túl. Kettős TNO-ról akkor beszélhetünk, amikor két égitest szoros gravitációs interakcióban van, és egymás körül kering. A kutatók a most felfedezett bináris objektumot annak köszönhetően érzékelték, hogy az egy távoli csillag előtt elhaladva takarta annak fényét – a takarás időtartamából még következtetni is lehet a hasonló égitestek méretére.
Buie szerint az is kiderült, hogy a takart csillag is kettős. Bár a bináris égitestek igen gyakoriak, az már jóval ritkább, hogy épp egy bináris TNO takarjon egy kettős csillagot. Leiva hozzátette, az új bináris TNO tulajdonságai is érdekesek: az objektumok viszonylag közel, mintegy 350 kilométerre keringenek egymástól – a hasonló égitesteket jellemzően 1000 kilométer választja el.
A közelség miatt hagyományos módszerekkel nehéz lett volna észlelni az objektumokat, a RECON-t azonban épp hasonló esetekre találták ki. Az 56 amerikai obszervatóriumot tömörítő hálózatban amatőrök, így diákok és középiskolai tanárok dolgoznak. A RECON rendkívül gyorsan és nagy mennyiségben képes gyűjteni az adatokat.
(natgeo.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!