Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. december 23., 00:042021. december 23., 00:04
A költségvetési vita közeledtével (melynek kulisszáiból már kikerült, hogy a tanügyiek két éve ígért fizetésemelése valahogy most is kifelejtődött, magyarán elmarad), a pedagógusok belengettek egy általános sztrájkot is, a sajtóban pedig mintegy varázsütésre elszaporodtak a tanárok, tanárnők diákok elleni abúzusairól szóló hírek. Feljelentések is születtek a tanárok, iskolák ellen, mondták valakik a sajtónak, mert a szeretett magzataikkal embertelenül bánnak.
Ugyanakkor nem igazán valószínű, hogy a korábban Paul Verlaine programverséből disszertációt író, négydioptriás szemüveget viselő és 45 kilós franciatanárnő hirtelen felindulásból torkon ragadjon egy béketűrő, udvarias diákot, és felkenje az iskola történelmi időket megélt kőfalára.
De a baj sokkal nagyobb, nem néhány minősíthetetlenül, otromba módon viselkedő diákról és idegösszeroppanás szélén egyensúlyozó tanárról szól ez a történet. Hanem arról, hogy el kellene beszélgetnünk politikusainkkal elsősorban a középiskolák szerepéről.
Kiindulópontnak talán annyit, hogy ebben az országban ma a diákság 44%-a funkcionális analfabéta. Röviden? Ha elolvastatunk velük egy szöveget, képtelenek elmagyarázni, miről szól. Számokban, az összehasonlítás kedvéért?
Az 1870 januárjában végrehajtott első népszámlálásunk kérdőívére felkerült a „Tud-e írni, olvasni?” kérdés, amiből kiderült, hogy a történeti Magyarország hat éven felüli lakosságának 68,7%-a sem írni, sem olvasni nem tud. Becsületes, a népüket felemelni akaró politikusokkal és gigászi munkával ezt a számot visszahoztuk 1949-re 6%-ra, akkoriban a népesség 94%-a tudott írni, olvasni.
Ma ott tartunk, mint valamikor 1890 tájékán, határozottan közeledünk az 50, sőt a 80% felé. Fejenként négyévi 2000 eurós ráfordítással lesz ennyi százaléknyi funkcionális analfabéta.
Jelen pillanatban a középiskolák működtetésére költött pénz felével akár be is gyújthatnánk, indokolatlanul elhasznált hatalmas összegekről beszélünk, mert semmi értelme nincs olyan gyerekek tízezreit iskolába járatni, tankönyveket nyomtatni nekik, tanáraikat fizetni, iskoláikat működtetni, ha 12 év után képtelenek megérteni egy gyógyszer nyomtatott használati utasítását, nem beszélve egy egyszerű hitelszerződésről, aminek következtében az utcára is kerülhetnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!