Ketrecharcosok a katedrán?

A költségvetési vita közeledtével (melynek kulisszáiból már kikerült, hogy a tanügyiek két éve ígért fizetésemelése valahogy most is kifelejtődött, magyarán elmarad), a pedagógusok belengettek egy általános sztrájkot is, a sajtóban pedig mintegy varázsütésre elszaporodtak a tanárok, tanárnők diákok elleni abúzusairól szóló hírek. Feljelentések is születtek a tanárok, iskolák ellen, mondták valakik a sajtónak, mert a szeretett magzataikkal embertelenül bánnak.

Ugyanakkor nem igazán valószínű, hogy a korábban Paul Verlaine programverséből disszertációt író, négydioptriás szemüveget viselő és 45 kilós franciatanárnő hirtelen felindulásból torkon ragadjon egy béketűrő, udvarias diákot, és felkenje az iskola történelmi időket megélt kőfalára.

De a baj sokkal nagyobb, nem néhány minősíthetetlenül, otromba módon viselkedő diákról és idegösszeroppanás szélén egyensúlyozó tanárról szól ez a történet. Hanem arról, hogy el kellene beszélgetnünk politikusainkkal elsősorban a középiskolák szerepéről.

Kiindulópontnak talán annyit, hogy ebben az országban ma a diákság 44%-a funkcionális analfabéta. Röviden? Ha elolvastatunk velük egy szöveget, képtelenek elmagyarázni, miről szól. Számokban, az összehasonlítás kedvéért?

Az 1870 januárjában végrehajtott első népszámlálásunk kérdőívére felkerült a „Tud-e írni, olvasni?” kérdés, amiből kiderült, hogy a történeti Magyarország hat éven felüli lakosságának 68,7%-a sem írni, sem olvasni nem tud. Becsületes, a népüket felemelni akaró politikusokkal és gigászi munkával ezt a számot visszahoztuk 1949-re 6%-ra, akkoriban a népesség 94%-a tudott írni, olvasni.

Ma ott tartunk, mint valamikor 1890 tájékán, határozottan közeledünk az 50, sőt a 80% felé. Fejenként négyévi 2000 eurós ráfordítással lesz ennyi százaléknyi funkcionális analfabéta.

Jelen pillanatban a középiskolák működtetésére költött pénz felével akár be is gyújthatnánk, indokolatlanul elhasznált hatalmas összegekről beszélünk, mert semmi értelme nincs olyan gyerekek tízezreit iskolába járatni, tankönyveket nyomtatni nekik, tanáraikat fizetni, iskoláikat működtetni, ha 12 év után képtelenek megérteni egy gyógyszer nyomtatott használati utasítását, nem beszélve egy egyszerű hitelszerződésről, aminek következtében az utcára is kerülhetnek.