Két jaj és egy csengettyű

Harmadik osztályos voltam, amikor szeptember 15-én szokás szerint osztályonként sorban álltunk az iskola udvarán, hogy az évnyitó unalmas dumái után bevonuljunk, ki-ki az osztályába. Akkor viszont mindenki egy kis csoport – tíz-tizenketten lehettek – elsőst bámult. Könyökkel lökdöstük egymást, sugdostuk: azok románok, románul fognak tanulni. Számunkra, Aranka és Bernády városában ez abszolút egzotikumnak számított, mint a kacsacsőrű emlős, el sem tudtuk képzelni, miként működhet az. Igen, akkor már nem két elsős magyar osztály indult, hanem testvériesen egy magyar és egy román, inkább félosztály, mert kevesen voltak.

Következő évben ugyancsak, majd lassacskán elfelejtettek indítani magyar elsőt, a rendszerváltáskor itt-ott akadt még egy-egy (csak mechanika szakon)… és most a hivatalos adatok szerint Maros megyében 3593 végzősből 1149 tanult magyar szakon. Ezek közül hány iratkozik majd magyar nyelvű kilencedikbe, aztán magyar egyetemre? És jaj, ha diplomát szerez, hány marad itthon, hánynak a gyerekei beszélik még nyelvünket? Fél évszázad után. Hogyan mutat a jövő? Kedves Facebook-ismerősöm közöl egy fényképet. Árucímke a Lidl-ben. „Ceafă de porc fără os – Szeletelt nélküli sertésta”.

Egy moldvai kisvárosban egy kisgyerek kiesett az ablakon, az anyukája –szándékosan? véletlenül? – utána. 60 kilométeres körzetben nem volt mentőállomás. Ezért, őszintén mondom, nem lelkesedek felettébb, amikor azt hallom, X klinikán hiperbonyolult – nyilván méregdrága – műtétet végeztek. Mert eközben vidéki emberek – ők is emberek – pusztulnak el, mivel az alapszintű ellátás hiányos, vagy egyáltalán nincs. Amint az oktatás minőségét is inkább jellemzi az átlagtanulók ellátása, mint néhány korazseni tündöklése.

Brassó, munkásnegyed. Azaz inkább nyugdíjas negyed, mert minek, kinek munkások, ha gyár, üzem helyén parkoló meg lakópark terpeszkedik? Szinte minden reggel édes csengettyűhang nyomja el a madárcsiripelést és a szerelmes macskák szerenádjait. Vidéki bácsi érkezett valami szovjet időből itt ragadt tragacson, a csomagtartóban tej, túró, orda. Pongyolás háziasszonyok, bicegő taták veszik körbe szatyrokkal, aki előre rendelt, nem kell sorba állnia. Jó a túró? – kérdezem. A szomszéd csettint. Egy falatka normalitás a nagyváros Leviathán-gyomrában.