A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság által rendszeresen megejtett tesztelések során e hét elején kiderült, hogy két családi típusú otthonban van jelen a SarsCov2-vírus
2020. augusztus 07., 00:082020. augusztus 07., 00:08
Mint azt Szász Katalin, az intézmény aligazgatónője lapunknak elmondta, az egész rendszerben kéthetente tesztelik az ellátottakat, gyermekeket, felnőtteket és fogyatékkal élőket egyaránt. Ez napi 70–80 teszt elvégzését jelenti, összesen mintegy 620 személyt kell újra és újra alávetni a kellemetlen procedúrának. Újabban azokban az intézményekben, ahol egészségügyi személyzet van alkalmazva, az asszisztensek feladata levenni a mintákat, számukra felkészítőt is szervezett a közegészségügyi igazgatóság, hogy helyesen tudják begyűjteni a mintákat.
A hétfői teszteredményeket kedden kapták meg, ekkor derültek ki a pozitív esetek, amelyek nagyon nemkívánatosak a gyakori procedúra és szabályzatváltoztatásoktól amúgy is felkavart rendszerben, de ennek ellenére mégis aránylag könnyen megoldhatóknak bizonyultak: a Horgász utcai központban a koronavírusos nevelő a szintén fertőzött 8 gyermekkel van karanténban két hétig, míg Illyefalván a fertőzött nevelő kontaktjaiként szintén elkülönítésben összezárva vannak a negatívaknak bizonyult gyerekek és nevelő.
Ha itt vagy amott, családi házban vagy intézményben csak a személyzet, bentlakók fele lenne pozitív avagy negatív, az már igencsak megbonyolítaná a helyzetet, mondta Szász Katalin. Esetük nem egyedi, az országban több megyében is vannak fertőzöttek a gyermekjogvédelmi rendszerben.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!