
A július 19-i határidőig egy cég nyújtott be ajánlatot a Bodok szálloda épületének megvásárlása céljából, tájékoztatott Tóth-Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere azt is elmondta, ez nem jelenti azt, hogy pontot tehetnek a folyamat végére, ugyanis újra meg kell hirdetni a versenytárgyalást.
2017. július 21., 00:232017. július 21., 00:23
A július 19-i határidőig egy cég nyújtott be ajánlatot a Bodok szálloda épületének megvásárlása céljából, tájékoztatott Tóth-Birtan Csaba. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere azt is elmondta, ez nem jelenti azt, hogy pontot tehetnek a folyamat végére, ugyanis újra meg kell hirdetni a versenytárgyalást.
„Egy ajánlat beérkezett, de a szabály úgy szól, hogy a procedúrát akkor kezdhetjük el, ha legalább két ajánlat van”, magyarázta Tóth-Birtan. Ezért 15 napon belül újra meghirdetik a nyílt versenytárgyalást. Amennyiben az újabb kiírásra is csak egy jelentkező akad, akkor már el lehet kezdeni a tárgyalásokat az érdekelt befektetővel. Egyelőre nem ismert az ajánlat értéke, mivel a borítékot nem nyitották ki, az alpolgármestertől csupán annyit tudtunk meg, hogy egy háromszéki, turizmusban érdekelt cégről van szó.
Mint beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat harmadjára is meghirdette a nyílt versenytárgyalást a Bodok szálloda épületének eladása céljából, de ezúttal 900 ezer eurós induló áron kínálják az ingatlant. Ugyanakkor az eredeti félmillió helyett 300 ezer eurónyi garanciapénzt kérnek a befektetőtől.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!