Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. február 18., 00:102021. február 18., 00:10
Mindig érdekes utólag visszatekinteni arra, hogy a múltban jelentéktelennek tűnő történések, döntések hogyan képesek befolyásolni jelenünket és jövőnket. Egyes esetekben az, hogy igent mondunk egy lehetőségre, egy találkozóra, az eseményeknek egy olyan láncolatát képes elindítani, aminek az eredményét csak hónapok vagy akár évek elteltével vesszük észre. Érdekes ilyenkor belegondolni, ha akkor másképp cselekedtünk volna, akkor mi mindenben alakult volna eltérően az életünk.
Igaz ez az emberi kapcsolatainkra is. Életünk során sok ember lesz részese mindennapjainknak, ki hosszabb, ki rövidebb időre. Vannak, akik fontosak lesznek számunkra, mások pedig csak azt mutatják meg, hogy kiket kerüljünk el. Családtagok, rokonok, barátok, szerelmek, munkatársak, szomszédok, közelebbi vagy távolabbi ismerősök. És ezek az emberek mind hatással vannak ránk, illetve mi is rájuk, még akkor is, ha észre sem vesszük. Mi, emberek folyamatosan alakítjuk egymást, de csak kevesen hagynak igazán mély nyomot bennünk.
Néha azonban belép az életünkbe egy-egy olyan személy, akiről nem is sejtjük, hogy később mekkora szerepet fog betölteni. Akivel első pillanattól kezdve megtaláljuk a közös hangot, aki feldobja az unalmas hétköznapokat, aki mellett önmagunk lehetünk. Valamilyen belső hang azt súgja, hogy ezzel az emberrel dolgunk van. Lehet, hogy nem tudjuk, pontosan mi, de érezzük, hogy fontos számunkra. Fontosabb, mint mások. Hogy van köztünk valami olyan kötelék, ami mással nincs meg. Egy olyan személy, akivel a hullámvölgyek után is fel lehet állni és tovább lehet menni, mert bármi is történjen, az egymás iránti szeretet, tisztelet erősebb, mintsem, hogy elengedjük egymást.
Ezekre az emberekre kell igazán vigyáznunk, mert kevés ilyennel hoz minket össze a sors. Ha mégis így történt, legyünk hálásak, becsüljük meg őket és mutassuk ki nekik, hogy mit jelentenek számunkra. Mindegy, hogy ez a személy a párunk, a legjobb barátunk, vagy bárki más. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elveszítsük magunk mellől az igazán értékes embereket…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!