
Bár idén sem tartanak megyei szintű próba-képességvizsgákat és próbaérettségit, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban e héten külön is megszervezik a szimulálást.
2021. december 08., 00:112021. december 08., 00:11
Mint Már István igazgató lapunknak elmondta, ez a nemzedék második éve tanul járványhelyzetben, ami elég hektikussá tette a tanévet, a tantervet, így jónak látta ezt a vizsgát megszervezni (mint tavaly is), annál is inkább, hogy a munkatársai beszámolójára alapozva úgy látja, szükség lesz majd alapos felkészítőkre az igazi vizsgák előtt, főleg románból a nyolcadikosoknak és matematikából a végzősöknek. Ez azonban a dolgozatok javítása után tisztázódik.
Kedden románból írtak dolgozatot a diákok, ma, szerdán a magyar, csütörtökön a matematika (illetve az érettségizőknek matematika és történelem) próbavizsgát tartják. A nyolcadikosok a tavaly először bevezetett módszer szerinti vizsgalapot kapnak (tesztet), míg a tizenkettedikeseknél nincs változás, maguknak kell kidolgozniuk a tételeket.
Tavaly az iskola által szervezett és az országos próbavizsgák időpontja között alig egy hónap volt, de egyiktől a másikig közel 10%-os javulás volt az eredményekben, így van jelentősége a szimulálás nyújtotta pillanatnyi helyzetképnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!