Katonai segédnépből lett magyarok

Székely Hírmondó

2017. április 03., 00:122017. április 03., 00:12

A háromkötetes Székelyföld történetében népünk eredetére vonatkozóan két alaphipotézist ismertetnek, jelezvén, hogy a kérdést nem tekintik még végleg eldöntöttnek. Kordé Zoltán foglalja össze az egyiket, melyet a címben emeltünk ki, s mellyel a következőkben a magyar eredet mellettit szembesítjük.

Kordé úgy véli, az egymásnak ellentmondó szóeredeztetések nem nyújtanak biztos támaszt a székely név gyökereinek tisztázásában, ezért azt ma népnévnek kell tekintenünk, és nem foglalkozást, társadalmi státust jelölő szónak. Erre vall a krónikások által megőrzött hagyomány, miszerint csatlakozott népelem lenne a székely, s az, hogy a kunokhoz, besenyőkhöz stb. hasonló kiváltságokban részesült. Elismeri ugyan, hogy nincs perdöntő bizonyíték az ellen, hogy a székelyek eredetileg is magyarok lettek volna, de mégis úgy gondolja, hogy a másik megoldási kísérlet a valószínűbb. A két elmélet közti patthelyzet „feloldásához nem lehet figyelmen kívül hagyni – állítja – a korábban már említett sajátosságokat: önálló népnév és hagyományanyag, a csatlakozott katonai segédnépre jellemző szerep, az idegen etnikumokéhoz hasonló kiváltságok, a magyarságtól történő egyértelmű megkülönböztetés a korabeli forrásokban”.

Kordé továbbmegy: úgy gondolja, a kabarok név alatt a magyarsághoz csatlakozott, lázadó kazár alattvalók törzseihez tartoztak a székelyek, nem kizárt, hogy annak vezető törzse voltak, így e név e néptöredékekből álló egész közösségre kiterjedt, miként a magyar népnév is a vezértörzs (megyer) megnevezéséből ered. Feltételezi, hogy a csatlakozás valamikor a nyolcszázas években történt. A nyelvcsere ezt követően zajlott le. A rovásírás használata is ezt bizonyítaná.

Kordé új hipotézist is felállít azzal, hogy a volgai bolgár nyelvből, az Eszkel névből eredezteti a székelyt. Tehát egy nagyon gyors elmagyarosodást feltételez, amit a korabeli példák más népek és töredékek esetében nem cáfolnak. A magyar törzsszövetség a hullámzó néptengerben viszonylag hosszú ideig biztonságot nyújtó erő lehetett.