Karácsonyi pásztorlevél

„A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.”
(Lk 2,12)

A karácsonyi történet izzó magja a jászol és a benne fekvő kisgyermek. Milyen különös, hogy a világ egyik legmeghatározóbb történetének kezdete ilyen egyszerű. A hétköznapiba beleszületik egy új élet, ami valami más, sokkal jobb, ami Isten és ember közeledésének reményét hordozza.
Akkor talán kevesen sejtették, hogy ez a különös egyszerűség vonul végig majd Jézus egész életén, hogy pontosan ez lesz egyik legfontosabb tulajdonsága. Ez nyilvánul meg abban a szelídségben, ami téglát tégla után bontva építi le a falat Isten és ember, ember és ember között. Hogy ez megfér, sőt, együtt tud lüktetni radikalizmusával, ami elsőbbséget harcol ki az embernek a törvénnyel szemben. Hogy ezért majd a béke és a szeretet nyelvén szól, és a figyelmet a külsőségekről a lélek csendjére fordítja.
Számomra ez az emberközeli egyszerűség teszi követhetővé a példáját. Ez az az erő, amivel élni szeretnék, amivel magam és mások kiteljesedéséért tenni szeretnék. Ez az az erő, amit a jó Istennel való kapcsolatomban meg szeretnék élni. Így minden karácsonykor Jézussal együtt legjobb önmagam is megszületik. Mint egy minden évben visszatérő jel, ami arra a teljességre emlékeztet, ami lenni kívánok.
A karácsony járulékos kellékei, a fények, a csillogás, az ajándékok, a karácsonyfák fontosak, mert hozzáadnak a lelki lényeghez, a maghoz. Viszont, kedves Testvéreim, olyan jó volna, ha úgy élnénk meg mindezt, hogy ne takarják el az ünnep lényegét. Bárcsak ebben a csodálatos időszakban, amit csengőszó kísér és csillagszóró világít, helyet kapna az a történet, amivel mindez kezdődött… Bárcsak az ünnep külső burkának csodaszerű csillogása ki tudná egészíteni az izzó mag szerény egyszerűségét. Olyan jó volna ezt a kettősséget meglátni és megélni a jászol szalmájának aranyában.
Amikor egy kisgyerek születik, szülők, testvérek, nagyszülők, rokonok és barátok állják szeretettel körül. Az a szeretet, amivel egy újszülött felé fordulunk, másmilyen. Feltétlen, annak az öröméből ered, hogy a csecsemő van, létezik, megérkezett. Puszta léte és jelenléte szeretetteljes hálával tölti el lelkünket. Istenlátó tekintete átmos, megváltoztat. Tiszta lelke egy szebb, jobb holnap reményét hordozza. Hiszem, hogy a karácsonyi történet egyik legfőbb célja erre a szeretetre, egy ilyen fajta emberi viszonyulásra emlékeztetni bennünket.
Ha ezzel azonosulni tudunk, ha átérezzük ennek a különlegességét, akkor újra meg újra, az idén is meg fog változtatni, váltani ez az egyszerűség. Hiszem, hogy csak így tudunk teljességgel jelen lenni az ünnepben. És így tudunk meggazdagodva továbblépni az ünnepből.
Isten adjon mindenkinek gyermekszem tisztaságú karácsonyt és örömökben és áldásban gazdag új évet! 

Atyafiságos üdvözlettel Kovács István püspök, Magyar Unitárius Egyház