
A sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthon nagycsoportos óvodásai izgatottan várják a titkokkal teli szentestét. Gondolataikat a Cseperedő olvasóival is megosztották.
2021. december 24., 00:092021. december 24., 00:09
A Tipe-Tupa csoportba járó Szilágyi Orsolya és Jakab Boglár, valamint a Csillag-csoportos Fodor Panna, Máthé Zalán, Löfi Nóra és Kövecsi Panka számára a karácsony a békességet, a jó cselekedeteket, a szépen feldíszített karácsonyfa alatt felsorakozó ajándékokat és az együttlétet jelenti.
Kérdezés nélkül magyarázzák, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, aki egy istállóban jött a világra. Ilyenkor illik jónak, szófogadónak és segítőkésznek lenni.
– Be kell engedjük a szívünkbe Jézust, ki kell onnan takarítsunk minden rosszaságot, hogy a helyébe szeretet, békesség és jóság költözzön – fejtette ki Panka.
A levelet is megírták az Angyalnak, és bíznak benne, hogy teljesíti a kívánságaikat. Nagy feladat vár rá, hogy minden gyerekhez időben eljusson.
– Mindig akarom figyelmeztetni anyát, hogy hagyja nyitva az ablakot, de valahogy soha nem tudom elmondani. Szerencse, hogy éjszaka is szellőztetünk, így be tud jutni a lakásba – meséli Orsolya.
Meglátásuk szerint az Angyal „olyan emberszerű”, csak van két szárnya.
– A két kezébe fogja az ajándékokat és a karácsonyfát. Hosszú haja van, a ruhája fehér – véli Panna és Nóra. – A feje körül sárga fény ragyog – egészíti ki a lányokat Zalán.
– Szerintem az Angyal láthatatlan, azért nem vesszük észre, amikor behozza a szobába az ajándékokat – magyarázza Panka
– Amikor csak 3 éves voltam, résre nyitva hagytuk az ajtót, hogy az Angyal be tudjon jönni, és hozott is nekem egy piacteret. Nagyon örvendtem, mert pont arra vágytam – mesélte izgatottan Boglár.
Van, akinek az Angyal hozza a feldíszített karácsonyfát, mások a piacon vásárolják meg a fenyőfát, és a család közösen öltözteti fel.
– A szüleim idén úgy döntöttek, hogy megvásárolják a fenyőt, és mi öltöztetjük fel. Idén nyolc tepsi mézeskalácsot is sütöttünk, az egész családnak jut belőle. Mire feldíszítettük, elfogyott az összes krém – árulta el Zalán.
– Nálunk apukám díszíti fel a házat, a fenyőfát pedig közösen: apa, anya, Luca és én. Nálunk karácsony előtt mindig sokan összegyűlnek. Ilyenkor énekelünk, szórakozunk, színezünk, és a végén megsütjük a mézeskalácsot. Voltam gyerek roráté misén, és karácsonykor is megyünk templomba – mesélte Nóra.
– Zsóka mamával mi is sütöttünk mézeskalácsot, nagyon szépek lettek. Nekem a kedvenc karácsonyi ételem a csirke. Nagyon szépen néz ki az étellel megrakott és szépen megterített ünnepi asztal közepén. A karácsonyt Zsóka mamáéknál töltjük, ott lesz az egész család. Játszunk, társasozunk, és nevetünk – mondta mosolyogva Boglár.
– A karácsonyban nem az a legjobb, hogy ajándékot kapunk, hanem az, hogy együtt van a család, mindent közösen csinálunk, és nem kell korán kelni. Ilyenkor van a szülinapom is – tette hozzá Orsolya.
Tudják, hogy csak a szófogadó gyerekek kapnak ajándékot, és azzal is tisztában vannak, hogy minden kívánság nem teljesíthető, hiszen minden gyereknek kell jusson ajándék. Mindannyiuk számára a szenteste a családi együttlétet jelenti és az Angyal érkezését.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!