Kányádi Misi örömünnepe

Tulajdonképpen egy egész falu örömünnepe lehetett az a szombati nap. Sokszor adtak hírt arról, hogy Szentivánlaborfalván valami készül, valami látványos és megszívlelendő dolog történik, másoknak is példát mutató esemény zajlik.

Amikor Sepsiszentgyörgyre kerültem, akkor éppen az asztalitenisz-csillagzat volt az uralkodó, s olyan magasra ütötték e kicsi falu pingpongozói a kaucsuklabdát, hogy azt egész Európában fényes égitestnek nézték. Különösen az ikerfalu ikerpáros lányai ragyogtatták fel ezt a lobogó tüzet, s a tűzgyújtó az a tanító bácsi volt, akinek nevét manapság is tisztelettel említik. Igaz, korábban még kerültek ki innen eget ostromló nagyságok, talán nincs is olyan, ekkora méretű település a nagy Kárpát-medencében, ahonnan annyian jutottak volna csillagközelbe, mint a háromszéki rónaság e pici településéről. És ez a nyomulás ma is tart. Szentivánlaborfalva nemrég újból meglepte nem csupán saját lakosait, de mindazokat, akik az újságból vagy máshonnan értesültek a nagy csodáról: kopjafasort avattak a múlt hét végén, egyelőre harminc alkotásból álló emlékhelyet, azok iránti tisztelet jeléül, akik ismertté, elismertté tették szülőhelyüket. Egyelőre harminc! Mert bizony a két faluból az évszázadok során kikerült hírességek ennél jóval többen vannak, de kezdésként, elindulásként ennyire futotta az időből és anyagiakból. A kezdeményező, a kivitelezésből oroszlánrészt vállaló N. Kányádi Mihály, túl a nyolcvanon, nem lankadó fiatalsággal talpalt, biztatott, szervezett, s ha kellett, a zsebébe nyúlt, hogy régóta táplált álma megvalósuljon.

Nekem az a szerencse is kijutott, hogy évekkel ezelőtt velem is megosztotta elképzelését, le is rajzolta tervét a kopjafák elhelyezéséről, s igen nagy megnyugvással mesélte, hogy a falu volt tanítója, Balázs Anti a tenyerébe csapott, ezzel pecsételték meg az elindított álomteremtést. És szerencsém volt azzal is, hogy talán az első, de mindenesetre az elsők között voltam, akinek átnyújtotta a születendő kis kiadvány első fogalmazványát, s felkért, hogy azt elolvassam, ha kell, bele is javítsak. Hadd tegyem mindezekhez hozzá, hogy Szentivánlaborfalván Kányádi Mihály mellett vannak még iparkodók, akiknek tevékenysége kiapadhatatlan forrása a hírnévalkotásnak. Kelemen Alpár mérnök-tanár kórusa messze földre elvitte az itteniek dalos kedvét, Buzogány-Csoma István unitárius lelkész zenei szerzeményei immár lemezen is hallhatóak. Most én annak is örülök, hogy e nagy tett véghezvitele után immár több ideje marad Kányádi Misinek, hogy másik nagy tervét, a falu megkezdett monográfiáját befejezze. Csak sajnálni tudom, hogy ez a vírus abba is beleszólt, hogy lehettem jelen az ikerfalu nagy eseményén, a kopjafasor avatásán, Kányádi Misi nagy örömünnepén.