Johannis szerint tavasszal kellene előre hozott választásokat tartani

Az államfő azt mondta: konzultálni fog ez ügyben a parlamenti pártokkal, de nem számít arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetért a kezdeményezéssel.

Székely Hírmondó

2019. november 28., 08:412019. november 28., 08:41

Johannis azt mondta: konzultálni fog ez ügyben a parlamenti pártokkal, de nem számít arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetért a kezdeményezéssel.

"A PSD soha nem értett egyet azzal, amit én vagy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mondott, nem gondolom, hogy most hirtelen barátságosak lettek, és nem is számítok rájuk. A PSD-t drasztikusan szankcionálták a választók. Ha értettek ebből valamit, rendben. Ha nem, akkor velük vagy nélkülük folytatjuk" - mondta az államfő.

A polgármestereket két fordulóban, a megyei tanácselnököket pedig nem közvetlenül, hanem a megyei tanácsosok közül kell megválasztani - jelentette ki Klaus Johannis.

Johannis azt mondta: ez a Nemzeti Liberális Párt álláspontja is, és meg fogják keresni a módját, hogy ilyen értelemben módosítsák a választási törvényt.

Az államfő szerint vannak olyan pártok, és itt a Szociáldemokrata Pártot említette, amelyek nem értenek egyet ezzel a javaslattal.

A PSD nem változott meg az este, egy meg nem reformált párt marad - jelentette ki az államfő.

Meglátása szerint a szociáldemokrata pártot továbbra is a "helyi bárok" irányítják, és azzal, hogy "egyesek helyébe mások léptek" nem változott meg semmi.

Az államfő úgy fogalmazott: "kutyából nem lesz szalonna", a PSD továbbra is egy "meg nem reformált, antidemokratikus" párt marad, amelynek eszébe sem jut, hogy a románok érdekében dolgozzon.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust