
Szombat este súlyos incidens történt a sugásfürdői sípályán.
2021. január 28., 00:052021. január 28., 00:05
Tímár Kincső, az érintett erdészeti szakos egyetemista lapunknak részletesen elmesélte a történteket, és ragaszkodott ahhoz, hogy pontosan idézzük. Így tehát az ő olvasatában a következőképpen történtek az események:
„Szombaton síverseny volt a nagypályán, én este a sílécek által kivert versenyúton tempósan ereszkedtem lefele. A pálya közepénél kiugrott a bakancsom a sílécből, eldobott, és esés közben elütöttem egy hat és fél éves kislányt, aki az édesapjával síelt. Mikor sikerült felkelnem az ütközés után a hóból, futottam, hogy nézzem meg, a kislánynak esett-e valami baja. Az édesapa akkor rendkívül megijedt, szinte sokkos állapotba került, és fizikailag bántalmazott. Miután leértünk a pálya aljára, beszéltünk a hegyi csendőrség ott szolgálatot teljesítő képviselőivel.
Az eset után sokan sokfélét tanácsoltak, jöttek a bosszúra éhes szirénhangok, hogy jelentsem fel a bántalmazót, kérjek elégtételt stb. Én, miután alaposan átgondoltam a dolgot, éreztem valami megmagyarázhatatlan dolgot a szívemben, tudtam, hogy ez nem a Jézus útja, és arra az elhatározásra jutottam, hogy mielőtt ezt a lépést megtenném, elmegyek hozzá beszélgetni. És megtörtént a csoda: a bocsánatkérés és a kiengesztelődés. Úgy gondolom, bármekkora baj és szerencsétlenség érjen bennünket, ha kellő jóindulat van bennünk, rendbe hozhatjuk az elrontott dolgokat, kapcsolatokat. A bocsánatkérés és -adás nagyobb erő bármely hatósági szervnél, törvénykezésnél. Nagy kegyelmi tapasztalat volt számomra is és a bántalmazóm számára is. Béke és szeretet – nincs ennél fontosabb.”
Leonid Moscviciov, a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat vezetője lapunknak elmondta, amennyiben a sértett nem óhajt panaszt tenni, ők sem tehetnek ellenlépéseket, de ki kell majd vizsgálniuk azt a panaszt, amit a kislány szülei iktattak az intézményüknél. Megvárják a rendőrségi vizsgálat eredményeit – ugyanis a rendőrségi szóvivő szerint ott is letettek egy feljelentést az incidenssel kapcsolatban –, majd azután foglalkoznak érdemben az üggyel, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy szolgálatban levő és éppen a pályán levők segítségére odarendelt személlyel szemben történt a súlyos bántalmazás. A hegyimentőket és a mentőket különben januártól törvényben is hatósági védelem illeti meg az ilyen esetekben. Az ügyben megkerestük a másik felet is, aki városunk ismert sportembere, de nem kívánt nyilatkozni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!