Jóból is megárt a sok

Ad, majd elvesz, támogat, később hátráltat – ilyen rendszer szerint működhet az állam, gondolom én, laikus. Nem mintha okoskodni akarnék, az a buták dolga, inkább csak felmérem a helyzetet, és megpróbálok mérlegelni.

A tévhitekkel ellentétben egyetemistának lenni sok esetben egyenlő egy ketrecharccal, a magas médiáért ugyanis küzdeni kell, sok múlik rajta. A vizsgaidőszak nagyjából egyenlő a pokollal, az éjjelek összemosódnak a nappalokkal, a fáradtság és a szorongás állandó barát lesz a négy hétben, mindezt az ösztöndíjért, azért a pénzért, amit az állam „ingyen” ad, vagy a bentlakásért, ami az albérletek árához mérve szintén ingyen jön. Ha mégsem teljesítünk tökéletesen – pedig vért izzadtunk érte –, akkor következik a teljes összeomlás, a megfelelési kényszer felülkerekedik a józan észen.

Aztán ott van a szociális támogatás is, amelyhez a hátrányos helyzeten kívül kitartásra is szükség van, merthogy be is kell bizonyítani, mennyivel jobban szorulunk rá a pénzre, mint más. Végül pedig vagy elnyerjük, vagy nem, a földbe tiport méltóságunkról ezen a ponton már jobb, ha tudomást sem veszünk.

Sok mindent nem kapunk tehát az államtól egyetemistaként, és azt sem ingyen, már ha eltekintünk az anyagiaktól. Egyvalamit azonban valóban díjmentesen élvezhettünk az utóbbi pár évben: az országon belüli vasúti utazást. A járványügyi helyzet azonban nehéz helyzetbe sodorta az amúgy is instabil lábakon álló országunkat, a kormány pedig úgy döntött, hogy megvonja az egyetemisták ingyenes utazási lehetőségét. Azért mégiscsak érezzük magunkat szerencsésnek, hagytak még némi kedvezményt, csupán csak a jegyárak felét fogják ezentúl megfizettetni a diákokkal, a felszabadult pénzből pedig majd kiegyenlítik az ország államháztartási hiányosságait, mert természetesen mindez elég lesz a felvett kölcsönök visszafizetésére. Evidens, végül is sokat utazunk mostanság, a Román Vasúttársaság meg amúgy sem bír már a rengeteg diákutassal. Minek nekünk az ingyen jegy, a közeljövőben úgysem kell járni egyetemre, vagy ha mégis, elfér az a költség a lakbér, tandíj és élelmiszer mellett. Elvégre mi akartunk egyetemisták lenni, isten őrizz, hogy panaszkodjunk.

Farkas Orsolya