
Nincs az a tapasztalat nélküli, egyetemet végzett fiatal a megyei tanácsnál, aki kevesebbet tudna keresni, mint nettó 3 ezer lej – derült ki a testület tegnapi ülésén. A vezetőség arra számít, hogy ez már „jobb embereknek” is vonzó bért jelent.
2017. július 25., 00:342017. július 25., 00:34
Nincs az a tapasztalat nélküli, egyetemet végzett fiatal a megyei tanácsnál, aki kevesebbet tudna keresni, mint nettó 3 ezer lej – derült ki a testület tegnapi ülésén. A vezetőség arra számít, hogy ez már „jobb embereknek” is vonzó bért jelent.
Henning László alelnök elmondta, 10–15 éve hogy mindenki az alacsony bérekre és a nagy bürokráciára panaszkodik, a fizetéseknél a legfontosabb szempont pedig a munka mezején eltöltött idő, az úgynevezett régiség volt.
– Most sikerült legalább két dolgot megoldani. Egyrészt honorálni tudjuk a tanulmányi végzettséget, hogy ne (csak) az számítson, hogy mikor születtél, hanem az (is), hogy milyen képzésed van, másrészt helyreállítottuk a normális hierarchiát: az keres a legtöbbet, akinek a legnagyobb felelőssége van – magyarázza az alelnök.
A tanácsülésen ezúttal nem volt vita. Nagy József tanácsos azt vetette fel a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház által kapott osztrák adomány kapcsán, hogy „nem kellene-e más kórháznak is juttatni az adományból, nem csak a sürgősséginek”, de kiderült: ez egy „felcímkézett” adomány, nem lehet „eltéríteni”. Az esetleg „felszabaduló” felszerelés átcsoportosításától viszont lehet szó – hangzott el. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!