
Nem jellemző a háromszéki orvostársadalomra a kivándorlás, ők nagyjából meg vannak állapodva. Ez inkább az egyetemi központokban és a rezidens orvosok körében érzékelhető jelenség – közölte érdeklődésünkre Opris Zsolt, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke, akit arról kérdeztünk, hányan kértek a szakmai szervezettől a külföldi munkavégzéshez szükséges Good Standing igazolást (ami egyfajta orvoserkölcsi bizonyítvány).
2022. január 12., 00:212022. január 12., 00:21
Annyira nem jellemző megyénkre a kivándorlás, hogy az elmúlt két évben egyetlen orvos sem távozott külföldre, illetve nem kért Good Standing igazolást. (Hogy ténylegesen meglépik-e a külföldre távozást, azt azokról sem lehet tudni, akik kérik.) Az orvosexodus 2014–2015 körül tetőzött.
– A szakemberhiány nálunk úgy csapódik le, hogy nincs utánpótlás, például a családorvosok tekintetében, igaz, van egy „nemszeretem” faktor is ezt a szakosodást illetően – mondta a kamaraelnök. – A fiatalok a friss szakorvosi diplomával sokszor választják a kétszeres-háromszoros külföldi fizetést és előnyösebb munkakörülményeket, noha az orvosi fizetések romániai viszonylatban nagyoknak számítanak.
Ezt megerősítette lapunknak a fiatal diabetológus, Demeter Orsolya is, aki ugyan a magánszektorban dolgozik, de a cukorbetegek esetében a biztosítópénztár téríti a betegek kezelését. Nekik pedig sokszor egy, a doktornő által kért külön laborvizsgálat megfizetése is megterhelést jelent, ha megtörténik, hogy nem férnek be a térítéses vizsgálatok keretszámába – magyarázta a kezelési lehetőségeket (vagy azok hiányát) taglalva.
– Ez egy rendkívül érdekes téma – reagált megkeresésünkre Dénes László bőrgyógyász, mikor arról kérdeztük, milyen a közhangulat a kollégák között, éreznek-e kísértést arra, hogy más országban vállaljanak munkát. – Nekem is volt 2021-ben megkeresésem külföldről három ízben, és lám, még itt vagyok. Több kollégáról tudok, aki éppen hogy haza szeretne jönni külföldről. Véleményem szerint a kivándorlásra való hajlandóság erősebb azoknál, akik a magánszektorban kell boldoguljanak. Egészen ritkának gondolom, hogy valaki egy állami munkahelyről most dobbantani óhajtana, mivel a bérezés rendkívül kielégítő. Ez a saját véleményem.
Ha a fizetések miatt már nincs is okuk panaszra az orvosoknak, illetve alkalmanként a túlterheltség riasztja el az orvosokat – tudtuk meg szakmai körökből. Ugyanakkor – ez már általános – a pandémia okozta munkakörülmények is igen stresszelőek. Azonban Háromszéken ez sem általánosítható, legalábbis a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Dénes László meglátása szerint egyes osztályokon, ágazatokban jobb az infrastruktúra, mint a marosvásárhelyi egyetemi klinikákon, a kórház vezetősége pedig teljes mellszélességgel támogatja az orvosok, osztályok eszközigényét.
– A hazai rendszerrel a fő gond nem az, hogy én, vagy mi – az egészségügyi dolgozók – kényelmetlenül érezzük magunkat. A nagy gond az, hogy a rendszer tökéletlensége egyenesen megakadályozza, vagy nagyban gátolja bizonyos páciensek tökéletes, maradéktalanul szakszerű ellátását. Nehéz úgy felelősséget vállalni egy munkáért vagy szolgáltatásért, ha rendszerhibák akadályozzák azt – vélekedett a már idézett fiatal szakember.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!