
Megítélésünk szerint két helyen zajlott olyan munka Kézdivásárhelyen, amely előtt kalapot emelhettünk eddig.
2021. január 20., 00:162021. január 20., 00:16
Bokor Tibor polgármester január 11-én látta el kézjegyével a kivitelezési szerződést, a versenytárgyalást megnyerő Baumeister cég emberei pedig rögvest „szétszedték” az oktatási intézmény földszintjét, ahol már körvonalazódik a majdani környezetbarát fűtésrendszer, az ehhez társuló hőszigetelési munkálatok mibenléte. Rendszerezett munkálatról van szó, jelenleg a földszinten és az épület emeleti részén dolgoznak, a haladás még a laikus számára is látható.
Volloncs Mária igazgatónő elégtétellel vegyes megnyugvással nyilatkozott a felfordulásról, pedig némi fejtörést okoz a február nyolcadikával esedékes hagyományos oktatás ismételt bevezetése.
„Teljes épületszigetelésről van szó, gyakorlatilag környezetbaráttá válik az épület. Hosszú út áll előttünk, ami nehéz lesz diáknak, szülőnek és pedagógusnak egyaránt, de reméljük, hogy a munkálat végét, azaz augusztus 31-ét, az 5–8-as diákjainkkal az épületen belül tudjuk eltölteni ott, ahol nem folynak munkálatok. Az 1–4. osztályos diákjaink számára kaptunk helyeket, ezúton is köszönetet mondok a kollégáknak, akik helyet biztosítottak számunkra” – mondta az oktatási intézmény vezetője, aki az önkormányzat irányába is köszönetét tolmácsolta, meglátása szerint pozitívum, hogy ennyire támogatják a tanügyet.
A Turóczi Mózes-iskolában ebben a tanévben 508 tanuló van beiratkozva, sajnos, a létszám csökkent az előző évhez képest.
Az intézmény vezetője szerint a kényszer online-oktatási rendszer nem vezet jóra, már kommunikációs gondokat észlelnek a gyerekeknél, tehát jó lenne, ha minél hamarabb vissza lehetne térni a hagyományos oktatáshoz, mert hanem gondok lesznek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!