Jó hír az Alföldön élőknek: egyre hosszabb az M4-es autóút

Székely Hírmondó

2021. január 06., 21:292021. január 06., 21:29

Az új autópálya-szakaszok a rendszeres matrica vásárlóknak is jó hírt jelentenek, hiszen az országos és bizonyos megyei vignetták megvásárlásával is több korszerű útszakaszt használhatnak.

Új útszakaszok 2020-ban

A 2020-as esztendő igazán termékeny év volt, hiszen a magyar gyorsforgalmi úthálózat több mint 150 km-rel lett hosszabb. De nem csak a bővülés mértéke volt kiemelkedő, hanem az is örömteli, hogy újabb két megyei jogú város is elérhetővé vált autópályán. A leghosszabb - valamivel több mint 50 km-es - szakasz éppen Sopronig épült, de az M3-asról lekanyarodva az M25-ösön Egerbe is sokkal gyorsabban el lehet jutni.

A fentieken kívül az M76-os autóútból is megépült egy rövidebb szakasz az M7-től Balatonszentgyörgyig, amely a későbbiekben Keszthelyig, illetve Zalaegerszegig ér majd.

Az M44-es autóút is évről évre hosszabb lesz, hiszen a 2019-ben átadott Tiszakürt és Kondoros közötti 62 km-es szakasz 2020-tól már egészen Békéscsabáig ér.

Az M4-es meghosszabbítása

A tavalyi év nyertesei egyértelműen az M4-es út környékén élők, hiszen a fővárostól a román határig tervezett autópálya három új elemmel is bővült 2020-ban. Az Üllő és Albertirsa közötti 27 km-es és az Abonynál átadott nagyjából 12 km-es szakaszokkal Budapesttől már majdnem Szolnokig lehet autózni, természetesen rengeteg időt megtakarítva.

A M4-es másik elkészült része jóval messzebb található. A tavaly átadott - Berettyóújfalutól az országhatárig tartó - 26,5 km-es szakasszal az M35-ösön és az M3-ason keresztül autópályán lehet Budapestről egészen Romániáig autózni, így végre Erdély is gyorsabban elérhetővé vált. 

A Berettyóújfalutól keletre fekvő szakaszon az útépítésen kívül is fontos beruházások történtek. Hidat emeltek a Berettyó-folyó és még több kisebb vízfolyás felett, emellett autópálya-mérnökség és autópálya-rendőrség épült, valamint egy határátkelő, amely a későbbiekben komplex pihenőhellyé alakítható.

Ha részletesebben tájékozódna, mindenképpen látogasson el az Autopalyamatrica.hu oldalra, ahol megyénkénti térképes lebontásban is megtalálja a díjköteles útszakaszokat.

Díjkötelesek az új szakaszok?

Az újonnan átadott szakaszokkal az M4-es autóút eddig megépült szinte teljes szakaszán díjkötelessé válik. A Liszt Ferenc repülőtér és az Abony közötti kb. 70 km-es rész az országos matricákon kívül Pest megyei matricával vehető igénybe. A Berettyóújfalu és az országhatár közötti szakasz pedig Hajdú-Bihar megyei vagy országos matricával használható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés