
Az idei év végéig akár 20 százalékkal is megdrágulhat a sertéshús az ágazatban tevékenykedő vállalkozók szerint. Az ok: a tomboló sertéspestis mellett az állattartással járó kiadások drasztikus megemelkedése.
2021. november 24., 15:222021. november 24., 15:22
Az árak már most magasabbak, mint az év elején, a mezőgazdasági minisztérium honlapján közzétett adatsorok szerint az október 25–31. közötti héten a disznóhús átlagára kilogrammonként 5,30 lej volt, miközben januárban még 4,13 lejes árszintet jegyeztek.
Vasile Lucuţ, az ország egyik legnagyobb húsipari vállalkozása, a Szatmár megyei Unicarm részvényese a Wallstreet.ro gazdasági portálnak nyilatkozva arra irányította rá a figyelmet, hogy visszaesett a romániai lakosság sertéshúsfogyasztása, az okot pedig abban látja, hogy sokan nem tudják megengedni maguknak a jelenlegi árszintet se. Tapasztalataik szerint a tavalyi év második felétől érzékelhető a sertéshúsfogyasztás visszaesése, amit ők a koronavírus-járvány számlájára írnak.
Vasile Lucuţ úgy véli, kaotikusan alakult a fogyasztás, nem hasonlítható az elmúlt években tapasztaltakhoz. Az import is visszaesett, a mezőgazdasági tárca statisztikái szerint Románia idén a január –június időszakban nagyjából 246 millió euró értékben importált friss vagy fagyasztott sertéshúst, ami visszaesést mutat a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 291 millió eurós behozatalhoz képest.
(Krónika)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!