
Négy közberuházás megvalósítását hagyta jóvá Barót Város Tanácsa év eleji rendkívüli ülésén. Az ideiglenes beruházási listát azért bocsátották a testület elé, hogy még január folyamán (az idei költségvetés jóváhagyása előtt) ki tudják fizetni négy különböző beruházás költségeit – magyarázta Benedek- Huszár János polgármester.
2022. január 10., 00:112022. január 10., 00:11
A 2022-es helyi költségvetést február 11-ig kell elfogadnia Barót Város Tanácsának, és amíg ebből kifizetések lehetnek, időbe telik, de a város már január folyamán kiegyenlítene néhány számlát. Ezen beruházások egyike a területvásárlás a bölcsőde számára: tavaly 520 ezer lejt hagytak jóvá erre, most az összeget belefoglalták ebbe az ideiglenes beruházási listába.
Második tételként a poliklinika épületének tervezésére hagytak jóvá 41.985 lejt, harmadikként pedig a B1-B2-es tömbházak háta mögötti fatárolók kialakítására vonatkozó beruházás kapcsán döntöttek az EU-tól érkezett 4000 euró elfogadásáról. Ezt a pályázatot is január 31-ig el kell számolni. Ugyanakkor a zöldségpiac felújítását végző cégnek is fizetnének már idő előtt, hogy a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökségtől a maga rendjén a város is minél hamarabb visszakapja a befektetett pénzt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!