Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. január 11., 00:042022. január 11., 00:04
Húsz éve immár, hogy az esztendő első hónapjában férfi kézilabda Európa-bajnokság vagy világbajnokság van. Egyik évben egyik, a másik évben a másik. Idén Eb. A házigazda Magyarország és Szlovákia, ami büszkeségérzés lehet a világ magyarságának, hiszen olyan pályázókat sikerült fölényesen megelőzni, mint Spanyolország vagy Franciaország. A magyar férfi kézilabda-válogatott felfelé ívelő pályán szerepel, tavaly például ötödik volt az egyiptomi világbajnokságon, mégpedig úgy, hogy a negyeddöntőben hosszabbítás után, balszerencsés körülmények között veszített Franciaországgal szemben.
A férfi kézilabda egyike ama sportágaknak, ahol az Európa-bajnokság mezőnye erősebb, mint a világbajnokságé! Ez nyilván azért van így, mert a vb-részvétel földrajzi jellegű, ily módon számos jobb, ütőképesebb európai válogatottat kiszorítanak a többi földrésznek fenntartott helyek. A magyar nemzeti csapat csütörtökön este fél tízkor kezd Hollandia ellen, 16-án 19 órától Portugália következik, majd 18-án 19 órától Izland. Két csapat jut a hatcsapatos középdöntőbe, ahol A-B-C, illetve D-E-F ágrajzon folytatódnak a küzdelmek, a két középcsoport első két-két helyezettje jut elődöntőbe.
A B-csoportban induló magyar válogatott számára az alapszakasz sem formaság, ám a folytatás igazán kemény diónak ígérkezik. A papírforma alapján ilyen középdöntőre van esély: Magyarország, Portugália (vagy Izland), Dánia, Szlovénia (vagy Észak-Macedónia vagy Montenegró), Franciaország, Horvátország (vagy Szerbia). Innen elődöntőbe jutni..., huh! Az alapszakasz sem lefutott, Portugália például tavaly tizedik volt a vébén, tavalyelőtt hatodik az Eb-n úgy, hogy az alapcsoportban 28-25-re (!) legyőzte Franciaországot, a középdöntőben 35-25-re (!) Svédországot, 34-26-ra (!) Magyarországot.
A 2022. január 13–30-i Európa-bajnokságon – mivel nem olimpiai kvalifikációs torna – csak az 1-2., 3-4. és 5-6. helyekért lesznek döntők, kisdöntők. A 7-24. helyezéseket a tornán elért eredmények (pontszám, gólarány) adják. A magyar nemzeti csapat számára legalább egy bravúrgyőzelem kell a „nagyok” egyike ellen ahhoz, hogy helyosztón játszhasson.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!