Izgalommentes tanácsülés

Tegnap tartotta januári ülését Kézdivásárhely tanácsa, a napirenden összesen húsz tervezet szerepelt, amelyeket egyhangúlag fogadott el a testület. A testület több szerződés, okirat és szabályzat módosítására bólintott rá.

Bartos Loránt

2021. január 29., 00:192021. január 29., 00:19

A testület elsőként a Gosp Com Kft. alapító okiratának módosításáról döntött, a cég működését ezentúl Csernáton és Esztelnek községek képviselői is felügyelhetik. Ezek mellett jóváhagyták a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég tőkecsökkentését is, így 1.167.330 lej helyett azt 1.095.186 lejre módosították, ami 1002, egyenként 1093 lej értékű részvényre van felbontva.

A tanácsosok még egy, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervezetet fogadtak el, ez egy szemétgazdálkodásra vonatkozó tanulmányra, valamint Kovászna megye és az Eco Bihor Kft. közt köttetett szerződés módosítására tért ki. A tervezetben az is szerepel, hogy a lécfalvi lerakóba kerülő hulladék tonnájára számolt illeték ezentúl 103,62 lejt tesz ki áfa nélkül tonnánként, ami valamelyes drágulást jelent.

Egy tervezet arra tért ki, hogy a városgazdálkodási telepen lévő szerszámokat, gépeket, színpadot stb. mekkora összegért lehet ezentúl bérbe venni. A tanács ezt követően egy Molnár Józsiás utcai ingatlan státuszát módosította, így a régi kertészet Kézdivásárhely köztulajdonából a magántulajdonába került át. A döntést az indokolja, hogy az 53 áron lévő létesítmény részét képező, 1975-ben épült emeletes ingatlan nagyon lepusztult állapotban van, és felújítását tervezik.
A tanácsosok mindezek mellett rábólintottak egy, a távközlési és információs technológia infrastruktúrájának javítására vonatkozó, közel 500 ezer lej értékű pályázatra is, ami révén az önkormányzat az oktatási intézmények informatizálását, az online oktatáshoz szükséges eszközök beszerzését kívánja megvalósítani. A napirenden szereplő többi témára jövő héten visszatérünk. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés