
Ferenc pápa kiújult isiásza miatt ismét lemondta több szertartás vezetését és egyéb nyilvános programjait, amelyeken részt vett volna a következő napokban – jelentette be Matteo Bruni vatikáni szóvivő szombaton közleményben.
2021. január 25., 10:512021. január 25., 10:51
Három héten belül ez a második eset, hogy a katolikus egyházfőnek fájdalmai miatt rövid határidővel le kell mondania misék bemutatását, imádságok vezetését, találkozókat.
Ferenc szombaton még elmondta az úrangyala imádságot és áldást az Apostoli Palota könyvtárából, ahogy ezt tervezték. Egyébként ezt a palota Szent Péter térre néző ablakában szokta elmondani, de a koronavírus-járvány miatt ennek helyét ideiglenesen megváltoztatták. Vasárnap viszont már nem tudja bemutatni a szokásos misét a Szent Péter-bazilikában, este pedig vezetni az imahetet lezáró imádságot a Szent Pál-bazilikában. Hétfőn az eredeti tervvel ellentétben nem találkozik a Szentszékhez akkreditált diplomatákkal, ezt az eseményt máskor tartják meg.
A pápa időnként kiújuló isiásza miatt felvetődik a kérdés, hogy teljesíteni tudja-e a március 3-a és 8-a közé tervezett iraki apostoli útját, amelyet többen már a járvány miatt is kétségbe vontak.
Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta most másodszor mondott le szertartásokat és találkozókat egészségügyi okra hivatkozva.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!