
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szombat este baróti fiatalok tartottak irodalmi estet a Memento kocsma hátsó termében. Miután üdvözölte a jelenlevőket, az est házigazdája, Grad Molnár Deák Ákos a száz éve született Pilinszky János költőre emlékezett, felelevenítve életútjának fontosabb állomásait.
2022. január 25., 00:082022. január 25., 00:08
Egyébként a Pilinszky Jánosra való emlékezés az egész est fő eseményeként volt meghirdetve. A költővel való ismerkedés után a jelenlevők egyik meghatározó művét, az Apokrif című verset is meghallgathatták, mégpedig Benedek Huszár János polgármesternek az előadásában. Ezt követően rövid kvízjátékra került sor, mely során versrészletek hangzottak el, ezekből kellett kitalálni a vers címét és a költő nevét. Hasonlóképpen aztán különböző szavakból arra kellett következtetni, melyik versből ragadta ki őket a kérdező.
Szó esett arról is, hogy kinek mit jelent az irodalom, nem utolsó sorban pedig Örkény István Hír című egyperces novelláját is felolvasták a fiatalok. Ugyancsak a Magyar Kultúra Napja alkalmából ma, kedden este 7 órakor a baróti Városi Művelődési Házban bemutatják a Székelyföld és a Művelődés című kulturális folyóiratokat, valamint a Székely Könyvtár sorozatot, illetve annak zárókötetét, Egyed Emese Válogatott versek című könyvét.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!