Ion, aki Ioan

A szülők, nagyszülők révén székelyföldi, Hargita megyei származású Ion Tiriac (Vaslábon élnek még rokonai) a minap a román közszolgálati televízió (TVR1) vendégeként érdekes vallomást tett.

Székely Hírmondó

2021. január 07., 14:102021. január 07., 14:10

A teniszezőből lett sikeres üzletember, Románia egyik leggazdagabb állampolgára elmondta, az ő eredeti keresztneve Ioan, mert az édesapja is Ioan volt, s ragaszkodott, hogy fia az ő nevét viselje. A Ioan keresztnév van a személyazonossági igazolványában, az útlevelében és egyéb iratokban is. A 81 éves sportember szavaiból kicsengett, hogy számára a Ion keresztnév a rokonszenvesebb, a teniszvilág is így ismerte. A sportban különben sem kötelező a hivatalos név használata, gondoljunk csak Pelére, aki Edson Arantes do Nascimento volt a keresztlevelében, de hát ilyen néven nemigen focizott. Hasonló példákat lehetne sorolni.
Ion Tiriac bevallotta, felnőttként szándékában állt megváltoztatni a keresztnevét, hogy a közhasználatú Ion hivatalossá váljék, ám elriasztotta a bürokrácia. A diktatúra bukása utáni Romániában könnyítették a névváltoztatási eljárást, de a bonyodalmak inkább azokat érintették, akiknek jelentős és sokféle vagyontulajdonuk volt és van az eredeti néven bejegyeztetve. Márpedig Ion (Ioan) Tiriac egy ilyen személyiség.
A tévébeszélgetés során Tiriac azt is elmondta, a pályafutása kezdetén meglehetősen szerény körülmények között élt és teniszezett, a külföldi turnék idején Ilie Nastaseval például húskonzerveket cipeltek a csomagjaikban, hogy ne kelljen mindig vendéglőbe menni. Előfordult, hogy tengerparton, a szabadban aludtak!

A sajtóban kevés szó esik arról, hogy Ion (Ioan) Tiriac multikulturális családot alkot a gyermekeivel. Egyszer volt törvényes házasságban, az 1960-as évek elején a romániai, pontosabban erdélyi szász közösségből származó Erika Braedt kézilabdázó volt a felesége, igaz, csak két évig. Nem hivatalos hírek szerint Sergiu Nicolaescu filmszínész és Ionel Dramba olimpiai és világbajnok tőrvívó volt a két házasságtörő, állítólag velük voltak kalandjai Erikának. Ezek után Tiriac többé nem nősült hivatalosan. Az 1970-es évek közepe táján lett partnere, élettársa a francia-amerikai modell, Mikette von Issenberg, aki Ion Ion-nak, Tiriac nagyobbik fiának az édesanyja, a tibeti életforma rajongója, a dalai láma (Tedzin Gyaco) híve volt.

Az 1990-es évek első felében tűnt fel a Ion (Ioan) Tiriac életében az egyiptomi születésű Sophie Ayad újságíró, a Bunte folyóirat volt munkatársa. Nem lett túlságosan tartós a partneri, élettársi kapcsolat, lehet, hogy a 30 éves korkülönbség is közrejátszott ebben. Van két közös gyermekük, a lány neve Ioana Tiriac, a fiú Karim Tiriac.

(bl)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés