
Klaus Iohannis államfő pénteken Prágában kijelentette, hogy szerinte nem ártana kidolgozni egy "tisztességes" energiatakarékossági tervet Romániában.
2022. október 07., 13:192022. október 07., 13:19
"Ismétlem, senki sem akarja az embereket a hidegben tartani, de egy átgondolt takarékossági terv valószínűleg jól fogna" - nyilatkozta a sajtónak Iohannis az informális EU-csúcs előtt.
Az államfő a sajtónak elmondta, az eddigi intézkedések nem vezettek az energiaárak jelentősebb csökkenéséhez, ezért határozottabb lépésekre van szükség. Kifejtette: kitart a javaslata mellett, miszerint szét kell választani a földgáz piacát az elektromos energiáétól, amit szerinte egyre több tagállami vezető támogat. "Remélem, az Európai Bizottságot is sikerül meggyőzni arról, hogy ez az egyik olyan intézkedés, amelyik eredményes lehet" - jelentette ki Iohannis.
Hangsúlyozta, hogy az energiaforrások diverzifikálására is szükség van, és ezen a téren történtek kisebb előrelépések. Példaként említette a görög-bolgár konnektor üzembe helyezését, amelynek a kapacitását szerinte növelni kellene.
A prágai EU-csúcson az ukrajnai helyzet is terítékre kerül. Erről Iohannis elmondta: a tagállamok határozottan el fogják ítélni, hogy Oroszország területeket csatolt el Ukrajnától. "Ugyanakkor kifejezetten szeretném üdvözölni a nyolcadik szankciós csomag elfogadását, amelyről a múlt heti megbeszéléseken született megállapodás" - tette hozzá.
Az államfő elmondta, hogy az EU-csúcson gazdasági kérdések is napirenden lesznek. Szerinte egyértelműen olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel megelőzhető a recesszió Európában.
Az Európai Bizottság elnökének, Ursula Von der Leyennek a gázárak felső határának megszabására vonatkozó javaslatáról kijelentette: a szakértőknek ki kell dolgozniuk az intézkedés részleteit, hogy az ne érintsen olyan beszállítókat, mint Norvégia, amely az európai gáz egyharmadát szállítja.
"Végül is egy szélesebb körű intézkedéscsomagra van szükségünk, nemcsak azért, hogy átvészeljük a telet, hanem azért is, hogy a jövőben legyen elegendő energiánk, amelyhez megfizethető áron jut hozzá a lakosság" - tette hozzá Iohannis.
Csütörtökön az államfő az Európai Politikai Közösség első ülésén vett részt Prágában.
Románia 2011 óta teljesítette a schengeni csatlakozás valamennyi technikai feltételét, és fontos, hogy az állampolgárai élvezzék a személyek szabad mozgásának előnyeit - hangsúlyozta Klaus Iohannis pénteken.
Az államfő az informális EU-csúcs előtt nyilatkozott a sajtónak Prágában. Emlékeztetett arra, hogy a csatlakozás technikai feltételeinek a teljesítése mellett Románia részese számos schengeni vonatkozású programnak, és nagyon jól végzi a feladatait.
'De mindezeken túlmenően egyértelmű, hogy ha egységről és szolidaritásról beszélünk Európában, akkor annak a tagállamok között is léteznie kell. (...) Ki kell terjeszteni a tagállamokat egymáshoz közelebb hozó intézményi formákat. A Schengen-övezet lehetővé teszi a személyek szabad mozgását, és úgy gondolom, hogy ez a románok számára is fontos, hogy ők is teljes jogú európaiaknak tekinthessék magukat' - jelentette ki Iohannis.
Az államfő meggyőződését fejezte ki, hogy Európa biztonsága és a külföldről érkező személyek mozgásának ellenőrzése jelentősen javulna, ha Romániát, Bulgáriát és Horvátországot bevonnák a schengeni térségbe. Hozzátette, hogy ezekben a napokban szakértők egy csoportja ismét ellenőrzi Románia csatlakozásának a műszaki feltételeit, 'hogy mindenki megbizonyosodhasson arról, hogy rendben vannak".
Iohannis bejelentette azt is, hogy jövő héten Romániába látogat Mark Rutte holland miniszterelnök.
A parlamentnek a Velencei Bizottság korábbi ajánlásainak figyelembevételével kell elfogadnia az új igazságügyi törvényeket, a testület decemberre várható új állásfoglalása vélhetően nem fog különbözni a korábbiaktól - nyilatkozta Klaus Iohannis pénteken Prágában.
Az államfőt többek között arról faggatták az újságírók az Európai Tanács informális ülése előtt, hogy szerinte miként kellene eljárnia a parlamentnek az igazságügyi törvényeket módosító tervezetekkel, tekintve, hogy a Velencei Bizottság véleményezése csak decemberre várható, az uniós igazságügyi biztos pedig azt javasolta, hogy addig ne szavazzon a parlament a törvénycsomagról.
Iohannis rámutatott, több ízben is kikérték már a Velencei Bizottság véleményét az igazságügyi törvényekről, így már vannak ajánlások, jómaga pedig "kifejezetten kérte" a kormánytól és a parlamenttől, hogy tartsa szem előtt ezeket. "Nem hinném, hogy az újabb véleményezés eltérne az eddigiektől (...) Ha a parlament ezek figyelembevételével dolgozik, nem lesznek problémák" - vélekedett.
(forrás: Agerpres, fotó: presidency.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!