
Az euroatlanti szolidaritás koherenciájára és következetességére utal az Amerikai Egyesült Államoknak és Franciaországnak az a döntése, hogy Romániába telepít csapatokat - jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön, miután ellátogatott a délkeleti többnemzetiségű dandár főhadiszállására.
2022. február 10., 14:532022. február 10., 14:53
[reklam]
Iohannis üdvözölte ugyanakkor a számottevő lengyel katonai jelenlétet országunkban. "A hazánkban lévő lengyel csapatok, valamint a Lengyelországban lévő román csapatok a Bukarest és Varsó közötti rendkívül értékes stratégiai partnerség konkrét megnyilvánulásai" - mondta.
A román államfő felkérést intézett a többi szövetséges államhoz, hogy vegyék fontolóra a Románia területén lévő multinacionális haderőkhöz saját csapatokkal való hozzájárulást.
Románia folytatja haderejének modernizálását, és tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy a bruttó hazai termék 2%-át a hadsereg fejlesztésére fordítja. 'Erősíteni kívánjuk a közintézmények, de a társadalom egészének reakció- és ellenállóképességét is, tekintettel a minden környezetben fokozódó biztonsági, főként hibrid kihívásokra' - nyomatékosította Iohannis.
Az államfő azt is aláhúzta, hogy a NATO és az EU együttműködése erősíti országunk és az európai közösség biztonságát, "természetesen a párhuzamosságok elkerülésével', és annak szem előtt tartásával, hogy a NATO-nak elsődleges szerepe van a biztonsági kérdésekben.
A Románia közvetlen szomszédságának biztonsági helyzetével kapcsolatos fejlemények is igazolják, hogy indokoltak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) intézkedései - jelentette ki Iohannis.
Az államfő leszögezte, a NATO biztosítja a tagállamok és polgáraik kollektív védelmét, védi a demokratikus értékeket, elősegíti a szövetségesek közötti együttműködést és konzultációt védelmi és biztonsági kérdésekben, illetve megelőzi a konfliktusokat. A délkeleti többnemzetiségű dandár is e törekvések részét képezi - tette hozzá.
Az elnök elmondta, a NATO minden kétséget kizáróan a biztonság legszilárdabb garanciáját jelenti Románia számára, ami az Európa biztonságát érintő növekvő kockázatok, fenyegetések és kihívások közepette rendkívül fontos. "Románia minden kötelezettségét teljesíteni fogja, és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a NATO a történelem legerősebb és leghatékonyabb kollektív védelmi szövetsége legyen" - hangoztatta.
Iohannis rámutatott, már legelső elnöki mandátuma idején kivette a részét a szövetséges erők romániai és fekete-tengeri jelenlétének megerősítésére irányuló erőfeszítésekből, amelyek diplomáciai és katonai szempontból is figyelemreméltó eredményekkel jártak.
Klaus Iohannis Vasile Dîncu védelmi miniszter kíséretében látogatott el csütörtökön Craiovára, miután múlt héten az aranyosgyéresi 71-es számú légvédelmi bázison tett látogatást.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!