Iohannis: az oktatás a demokratikus társadalmak fejlődésének alapja

Az oktatás a demokratikus társadalmak fejlődésének alapja, a nemzetek modernizációjának és fejlődésének alapvető feltétele az egyre javuló életszínvonal felé vezető úton - fogalmazott Klaus Iohannis a Párbeszéd és együttműködés a fekete-tengeri és balkáni régióban című nemzetközi kongresszus részvevőinek küldött szerdai üzenetében.

Székely Hírmondó

2022. október 12., 16:022022. október 12., 16:02

Az államfő gondolatait Cătălina Galer elnöki tanácsadó tolmácsolta a Fekete-tengeri Egyetemek Hálózata (BSUN) és a Balkáni Egyetemek Szövetsége (BUA) által szervezett rendezvényen.

Iohannis szerint a felsőoktatás teremti meg a haladás alapjait. Üzenetében kifejtette: az egyetemek feladata olyan készségekkel és ismeretekkel felruházni a hallgatókat, amelyek révén képesek az innovációra és megfelelő megoldások tudnak találni a jelen és a jövő kihívásaira. Emellett szerinte egyetemeknek hallatniuk kell a hangjukat, befolyásolniuk kell a közpolitikákat és ösztönözniük kell a polgári szerepvállalást.

Az államfő rámutatott arra, hogy tekintettel a ukrajnai háborúra, az energiaárak növekedésére és az inflációra, a fekete-tengeri és balkáni régió országai számos hasonló, rendkívül összetett kihívással néznek szembe. Ezek kezelésére szerinte fokozottabb egyetemközi együttműködésre van szükség.

Iohannis szerint a válságos időszakokban nő az egyetemek szerepe, mert segíthetik a hallgatóikat a félretájékoztatás elleni küzdelemhez szükséges készségek és kompetenciák elsajátításában, tájékozott véleményformálásban és a közösségi szerepvállalásban.

Emlékeztetett arra, hogy a felsőoktatási intézmények az ukrajnai háború kezdetétől kollégiumi szállásokkal segítették az ukrajnai menekülteket és adománygyűjtéseket szerveztek számukra.

"Az egyetemek tehát jelentős hatást gyakorolhatnak a társadalomra. Továbbra is a változás motorjának kell lenniük, előmozdítva a kultúrák közötti kapcsolatokat, a toleranciát és a társadalmi kohézió erősítését" - fogalmazott üzenetében az államfő.

forrás: Agerpres

fotó: presidency.ro

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés