Infrastrukturális újdonságok

Bartos Loránt

2022. február 09., 00:042022. február 09., 00:04

A város közvilágítási rendszerének mintegy felét – valamivel több, mint 600 lámpatestet – cserélnek ki a közeljövőben. Bokor Tibor polgármester kifejtette: egy târgoviștei vállalkozás nyerte meg a versenytárgyalást, első fázisban a forgalmasabb részeken kerülnek energiatakarékos égők az oszlopokra. „A tervezésről és a kivitelezésről van szó, jelenleg a tervezési fázisnál tartunk, amikor a cég kérdéseket fogalmazhat meg irányunkba, vagy javaslatokat tehet. Amint az idő kedvezőre fordul, kezdődhet is a munkálat” – mondotta a polgármester. Hozzátette: az Országos Befektetési Társasághoz benyújtottak még egy pályázatot, ami révén a fennmaradó kézdivásárhelyi, illetve a városhoz tartozó települések lámpatesteit is kicserélnék.

Az udvarterekben dolgozó cég nem várt nehézségekbe ütközött – válaszolta kérdésünkre az elöljáró, ugyanis a múzeum felőli részen levő három udvartérben vaskori leleteket találtak, így míg a műemlékvédelem nem végez a „leltározásukkal”, a vállalkozás az Iskola utcába nyíló utcákba helyezte át a munkapontot.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mi történik a Bem József utcában, hiszen közeledik a tavasz, amikor folytatni lehet a munkát. Mint kiderült, az építővel több egyeztetés zajlott az elmúlt napokban, az elképzelés az, hogy március közepétől vagy április elejétől – ahogy a fagy eltűnik – folytatják az esővíz- és szennyvízcsatorna kialakítását ott, ahol még nem történt meg. Ugyanakkor a kivitelező jelezte, hogy május másodikától kezdődően három hónapra teljesen lezárják a szakaszt, mivel mélyalapozást akarnak végezni. „Várjuk az országúti hatóságok, illetve a megyei rendőrség véleményezését, annak függvényében lesz döntés. A forgalom ebben az esetben a Lemhény–Kézdiszentlélek vonalra terelődik, a szakemberek szerint az az út megbírja a megnövekedett forgalmat. A döntés ebben az esetben nem a miénk” – magyarázta Bokor Tibor.

A városháza elképzelése szerint több bicikliút is épülne a metropolisz övezeten belül, de egyelőre a bürokráciával foglalkoznak, mivel nem tudni, hogy konkrétan a költségek kit terhelnének, illetve milyen arányban. „Több finanszírozási lehetőség van különböző ügynökségeknél, de konkrét pályázati kiírások nincsenek. Mi a megyemenedzserrel tárgyaltunk arról, hogy hosszútávon jó lenne a bicikliutakat összekapcsolni, például legyen egy a Kézdivásárhely–Perkő–Szent Mihály-hegy–Nyujtód–Kézdivásárhely szakaszon, vagyis körbe lehetne tekerni a megye különböző részein, megfordulás nélkül. Abban is gondolkodtunk, hogy a meglévő, összefüggő gátakon alakítsanak ki bicikliutakat, mivel azok több kilométeres szakaszokat ölelnek fel” – részletezte.

Az elöljárót a tervezett, Háromszéket érintő autópályáról is kérdeztük.

Kovászna megyét az autópálya Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Réty, Gidófalva, Maksa, Nagyborosnyó, Dálnok, Szentkatolna, Kézdivásárhely, Torja, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás és Bereck közigazgatási egységek területén keresztül szeli át. A céhes város két helyen lesz érintett az autópálya kapcsán, a város adminisztratív és mezőgazdasági területei azonban csak részben „sínylik” meg a tervezett építkezést. „Azért lenne jó az autópálya, mert a forgalom jórészt elkerülné a várost, ugyanis a Bákóba tartók a sztrádán közlekednének, ugyanakkor lenne egy átkapcsolódási pont Torja irányába, vagyis a Bálványosra tartó forgalom is elkerülne minket.

Az elképzelés szerint a csomópont a burgonyakísérleti állomással szemben lenne, itt néhány hektáros mezőgazdasági terület érintett a csatlakoztató miatt, ez jórészt a SCPC tulajdonában van. Innen lenne egy út Torja irányába. Hosszú távon azon kell gondolkodjon a városvezetés, hogy ezt az utat kösse össze a Csíkszereda felé vezető, Kézdivásárhely végében kezdődő országúttal, hogy az a forgalom is a városon kívülre kerüljön. Így a tranzitforgalomtól teljesen mentesülne a város” – magyarázta a polgármester. Hozzátette: az eredeti elképzelés az volt, hogy a pálya Szentkatolna irányába haladjon, de ott rengeteg a Natura 2000 természetvédelmi terület, így oda nem bocsátottak volna ki építkezési engedélyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés