
Idén januártól Mikóújfalu polgárai saját újságot vehetnek kézbe, a tervek szerint negyedévente megjelenő lapot az Ifjúsági Klub Újfaluért csapata álmodta meg, és kivitelezte.
2021. január 21., 00:072021. január 21., 00:07
Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere lapunknak kifejtette, örvendetesnek tartja a kezdeményezést, hiszen a lap egyfajta tükröt tart a településvezetés, közösség elé, az újságból hamar kiderül, hogy a helyi fiatalok miként látják, élik meg a településen történteket.
– Támogatjuk, célunk segíteni az IKÚ kezdeményezését, sőt szorgalmazzuk, hogy akár havi rendszerességgel is megjelenhessen a lap. Az első számot már át is böngésztem, és tetszett benne, hogy a fiatalok bizakodón tekintenek a jövőre, iparkodnak reményt adni az olvasóknak – magyarázta az elöljáró.
Demeter Norbert, az IKÚ elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, rég tervezik egy faluújság szerkesztését, nyomtatását.
– Egyesületünkre utalva, IKÚjság névvel egy 4 oldalas lapot szerkesztettünk, ezt adjuk ki negyedévente. Az első számban a bemutatkozásra fektettünk hangsúlyt, de van önkormányzati, közéleti oldalunk, illetve a kultúra, szórakozás, hirdetések is helyet kapnak. Az IKÚ célja a helyi életre, értékekre rávilágítani. Egyesületünk 21 tagot számlál, a teljes csapattal álmodtuk meg az IKÚjságot, és egyelőre négyen írtunk bele cikkeket – újságolta Demeter.
Kiderült, hogy 550 példányban jelent meg a januári szám, és a település minden portájára bérmentve juttatták el a fiatalok.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!