
Több olvasónk is jelezte, hogy „nem lehet közlekedni” a Csernáton–Dálnok útszakaszon. Az illetékesek azt mondják: igyekeznek civilizált körülményeket fenntartani, de a munkát el kell végezni.
2017. július 25., 00:382017. július 25., 00:38
Több olvasónk is jelezte, hogy „nem lehet közlekedni” a Csernáton–Dálnok útszakaszon. Az illetékesek azt mondják: igyekeznek civilizált körülményeket fenntartani, de a munkát el kell végezni.
A kialakult helyzetről Kovács Ödön megyemenedzsernél érdeklődtünk. Az adott útszakasz ugyan országút, de a megyei útügy munkásait láttuk dolgozni.
– Valójában ez az országutakhoz tartozik, de történetesen a megyei útügy kapta meg a munkát. Némi kellemetlenséggel jár, de a Csernáton és Dálnok-tető közötti útszakaszt részben le kell zárni és tisztességesen megcsinálni, mert hanem miden évben kezdhetjük elölről a javítást – mondja a szakember.
A „tisztességes megcsinálás” alatt azt kell érteni, hogy nem csak egyszerűen „befoltozzák” a kátyúkat és töréseket, hanem felbontják és egy méter mélyre alákövezik az útburkolatot.
A megyei útügy mintegy 30 ezer négyzetméter útjavításra kapott megrendelést az országúti hatóságtól, ebből valamivel kevesebb mint 2000 négyzetmétert tesz ki a fenti útszakasz.
Kovács Ödön becslése szerint az alternatív forgalmi rend körülbelül két hetet tarthat. Ezalatt rá kell számítani bizonyos időt a Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy útszakasz „normális idejére”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!