Idénre megvan a tűzifa

Marti István polgármesterrel egyebek mellett csatornázásról, aszfaltozásról, a falu futballcsapatáról, elbírálásra váró pályázatokról és további tervekről beszélgettünk.

barni

2022. október 13., 00:082022. október 13., 00:08

A Csernátonnal közös, szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó projekt munkálataival jól haladnak, a faluban végeztek a bekötésekkel.


– A pumpaházak létesítése még várat magára, jelenleg Albisban dolgoznak a vezetékek lerakásával. A napokban a munka miatt megrongálódott sáncokat és járdákat állítják vissza eredeti állapotukba. A főúton levő aszfaltszőnyeget is felvágták hellyel-közzel a vezetékek lerakása során, azokat is újra kell aszfaltozni – osztotta meg lapunkkal Marti István.

A helyi foci jövője

Az elöljárónak szívügye a labdarúgás, és ezen a téren is jó hírekkel szolgált.
– Öt méter magas dróthálókerítést építünk a pálya mellé, hogy a labdák ne jussanak a szomszéd kertekbe. Sajnos, kevés jelentkező miatt idén nem indult megyei bajnokság. A IV. ligába való nevezésnek nem láttuk értelmét, hiszen ahhoz legalább 15–16 helyi és környékbeli – itt elsősorban maksaiakra gondolok – tehetségre lenne szükség, hogy egy ütőképes csapatot összehozzunk. Legalább húsz 9–13 év közötti tehetséges gyerek rúgja nap mint nap a bőrt a pályán, ám ők még kicsik a felnőttcsapathoz. Annak nem vagyok híve, hogy „zsoldosokkal” erősítsük meg a csapatot, régebb arra is volt példa. Ha jövőre indul megyei bajnokság, és sikerül összeverbuválni egy csapatot, nem tétovázunk, hiszen településünkön kedvelt sport a foci.”

Galéria

A katolikus templom külső falainak festése, a kapuig vezető járda építése, a terasz térkövezése és az udvar térrendezése az elöljáró reményei szerint még idén megtörténik. A kultúrotthon körüli kerítés rendbe rakását is régóta tervezik. „Jók a hírek, ugyanis munkához láttak”, nyugtázta Marti.

Kanyarban az aszfaltozás

Az országos helyreállítási tervnél (PNRR) korábban több pályázatot is benyújtott a dálnoki tanács. „Az iskola energetikai felújítása magába foglalja a tető- és az alapzat szigetelését, a pince fölötti tantermek padlószigetelését, fotovoltaikus napelemek felszerelését és a teljes vezetékrendszer – villany és internet – cseréjét. Ezzel együtt két elektromosautó-töltőállomás létesítését is megpályáztuk. Ezek elbírálása folyamatban van, éppen a napokban kértek néhány pontosítást az illetékes szervek.


Az Anghel Saligny településfejlesztési programhoz benyújtott pályázat pozitív elbírálása következtében megkapták a pénzt a mellékutcák aszfaltozására.


– Tizenkétmillió lejt adtak, amelyből a szennyvízcsatorna-építés által érintett utcákat aszfaltoznánk le 3,3 kilométer összhosszúságban. A vízelvezető árkok és a kapubejárók kialakítása is a projekt részét képezi. Vezetékes vízrendszer megléte is a feltételek között volt, ám ez mindenütt van a faluban. A tervek elkészítése és a szükséges dokumentáció összeállítása után a szerződés aláírása következik, majd a licit a kivitelezésre.


Vélhetően jövőben zömében aszfaltozott mellékutcákon közlekedhetnek a település lakói. A polgármester hozzátette, addig is gondot fordítanak a mellékutcák állapotára.


– A felásott mellékutcákat kaviccsal szórtuk meg és elegyengettük a járás-kelés zökkenőmentessé tétele érdekében.


Arról, hogy az energia- és tüzelőanyagárak drágulása hogyan érintette az önkormányzatot, az elöljáró így vélekedett:


– Idénre van tűzifánk, most kellene beszereznünk a jövő évi tüzelőt. Az, hogy tovább mi és hogyan történik e téren, a jövő titka.

Nem feledik a szépkorúakat

A közelmúltban szüreti mulatságot rendeztek a faluban. „A fiatalok lóháton, szekéren, rezesbandával körbejárták a falut, majd este a kultúrotthonban bál volt, amelyen lehettünk háromszázan” – jegyezte meg. Ugyanakkor helyi hagyományokhoz híven idén is megrendezik az idősek napját. Terveik szerint november utolsó vasárnapján, a Harmónia kórussal közösen, ismét meghívják a falu szépkorú lakóit egy közös ünnepre. Végül megjegyezte, a sokáig hányatott sorsú Beczássy-kúria végre visszanyerheti egykori fényét. Az Albert orvosházaspár vásárolta meg az ingatlant, és vélhetően előbb-utóbb megtörténik annak rendbetétele.

Fotók: Iochom István

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés