Huszonnyolc érem Miskolcról

Október 8-án rendezték meg az Avas Kupa – 16. Csordás József nemzetközi meghívásos karate-emlékversenyt a Miskolci Egyetem körcsarnokában. A meghívásos versenyen Románia, Szlovákia és Magyarország 45 egyesületének több mint 800 versenyzője mérte össze tudását a hét küzdőtéren. A 126 trófea és több mint száz érem méltó gazdára talált.

Bartha Zsófia

2022. október 12., 00:352022. október 12., 00:35

A sepsiszentgyörgyi Sport-All SK–MTK Budapest utánpótláskorú versenyzői méltón helytálltak, olyannyira, hogy az összesítésben is a legeredményesebb klubként zártak. A megyeszékhelyiek 31 sportolója összesen 28 érmet szerzett, ebből 11 arany-, 5 ezüst- és 12 bronzérem. A Shoto-Team versenyzője, Andrei Raul is a csapattal tartott, aki a junior korosztály -75 kg-os súlycsoportjában 3., míg a felnevezett U21-es -75 kg-os kategóriában első helyen végzett.

Vass Hunor edző köszöni a szülőknek, akik elkísérték a csapatot, továbbá a csapat állandó támogatóinak a mindenkori segítséget.

Eredmények: első helyezettek: Dezső Anna (8–9 év, -33 kg), Fejér Milán (10–11 év, -40 kg), Ilyés Bence (10–11, -35 kg), Jankó Andrea (12–13, +52 kg), Király Károly (12–13, -45 kg), Koncz Gyopárka (8–9, -28 kg), Olosz Panna (8–9, -28 kg), Para Lőrinc (8–9, -30 kg), Sajgó Anna Dorka (8–9, -33 kg), Vargha Zselyke (10 – 11, -38 kg), Jakab Eszter (felnevezve: kadét, -61 kg).

Második helyezettek: András N. Dorottya (6–7 év), András N. Patrícia (8–9, +33 kg), Bogdán R. Attila (10–11, -30 kg), Borbély Eszter (12–13, -47 kg), Jakab Eszter (12–13, +52 kg).

Harmadik helyezettek: Albert Ákos (8–9 év, -30 kg), Antal Gréta (10–11, -30 kg), Both Bíborka (10–11, -43 kg), Comán Dorka (8–9, +33 kg), Kiss Hanna (12–13, +52 kg), Márkó Kincső (12–13, -47 kg), Péter-Csíki Mátyás (6–7), Péter-Csíki Csanád (12–13, -45 kg és kadét, -52 kg), Sala Bíborka (10–11, -33 kg), Tamási P. Fruzsina (kadét, -54 kg), Taranek Bernád (10 – 11, -40 kg).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés