
Ma, december 22-én lesz húsz éve annak, hogy a kézdivásárhelyi Vargha Béla eltávozott az élők sorából. Amellett, hogy pályafutása csúcsán a megye legismertebb közjegyzőjének számított, egyháztámogatói szerepkörben is kiemelkedőt alkotott. Ezért is tartottuk fontosnak felidézni emlékét.
2021. december 22., 00:402021. december 22., 00:40
Névrokona, ft. Vargha Béla kézdivásárhelyi főesperes-plébános is elsősorban a volt közjegyző egyháztámogatói szerepkörét emelte ki a rá való emlékezés során. Mint lapunknak elmondta, már gyerekként sok jót hallott róla, ugyanis az édesapja bensőséges viszonyt ápolt vele, személyesen 1979-ben ismerte meg, amikor a kézdivásárhelyi plébániára került káplánként.
– Akkoriban minden közjegyzői ügyünkkel hozzá fordultunk, és mivel kiváló szakmai tudással rendelkezett, mindig megtalálta a szükséges kiskapukat, de szigorúan betartva a törvényes kereteket. Egyházközségünk sokat köszönhet neki, hiszen többek között oroszlánrészt vállalt a Boldog Özséb-templom, valamint a ravatalozó építésének elindításában, illetve a további munkák során. Jó humorú, nagyon kedves emberként jó viszonyban volt a kerület papságával, mindig éreztük rajta, hogy egyház-hű ember.
Jó barátja, Ötvös Zoltán ügyvéd főként emberi és szakmai képességeit igyekezett felidézni lapunknak.
– 1970-ben neveztek ki Kézdivásárhelyre, akkor találkoztam a jegyző úrral, aki nagyon kedvesen fogadott. Széles baráti köre volt, amelybe engem is befogadott, annak ellenére, hogy korban különböztünk. Ezért mindig hálás leszek neki, hiszen rajta keresztül ismertem meg sok embert. Mint közjegyző, szerette a pontosságot, elvárta, hogy tiszteljék, de meg is adta mindenkinek a tiszteletet. Fegyelmezett volt, sosem tért el a szabályoktól, de soha nem utasított vissza senkit. Mindig szolgálatkésznek mutatkozott, nem volt olyan probléma, amit ne tudott volna megoldani. Soha senkiről nem mondott rosszat, valamint azt sem engedte, hogy előtte mások rosszat mondjanak valakiről. Mint jogász rengeteget tanulhattam tőle, a jegyzőségének telefonszámát a mai napig őrzöm a telefonomban.
Vargha Béla 1926. július 10-én született Kézdiszentléleken, 1945-ben érettségizett a kantai gimnáziumban, az egyetemet a kolozsvári Bolyai Egyetem jogi fakultásán végezte el. 1951 májusától 1990-es nyugdíjazásáig dolgozott Kézdivásárhelyen, kezdetben főreferensként a rajoni néptanácsnál, aztán az állami közjegyzőségen, 1955–1960 között közjegyzőként, 1960-tól főjegyzőként, 1965 szeptemberétől 1968-ig vezető főjegyzőként, 1968 februárjától pedig Kovászna megye főközjegyzői tisztségét töltötte be. Nyugdíjazását követően is sok embernek segített tulajdona visszaszerzésében, részt vett a közjegyzőségekre vonatkozó jogszabály kidolgozásában, közreműködött az elfogadtatásában; fordításokkal és tanácsadással is foglalkozott. 2001. december 22-én hunyt el, karácsony napján temették a kézdivásárhelyi katolikus temetőben. Halála előtt három héttel a Közjegyzők Országos Szövetsége oklevéllel tüntette ki szakmai elhivatottságáért.
Mint eddig minden évben, idén is december 21-én 17 órakor Vargha Béla emlékére szentmisét tartottak a kantai katolikus templomban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!